Nekrológ: Egy képzeletbeli kávé Jakab Máriával

Elhunyt Jakab Mária
Elhunyt Jakab Mária
Miskolc – “Jött velem szemben a rádió folyosóján, kezében egy csésze kávéval, s az elmaradhatatlan cigarettával. Leültünk, rágyújtott, s egy korty fekete után azt mondta: Na, mondd! Miközben mosolygott a kék lányos szeme” – Hajnal József írása.

Ha volna még egy percem elmondani neki, elmesélném az első találkozást úgy a hetvenes évek tájékáról, amikor a filigrán, frissen érettségizett Jakab Mária, a filmművészetire való jelentkezés után bejött a stúdióba, szerencsét próbálni. Túl volt már egy csomó szavaló- és szépkiejtési versenyen, kapva kaptak az akkori főnökök a helyes, szép hangú lány után. Ám, a debütálás nem ez volt, hanem az, amikor kiderült, a csinos kis hölgyeménynek tartása van, gondolatai vannak, elképzelései és nem utolsósorban tehetsége az éteri munka iránt.

Nagyon gyorsan igazi rádiós lett. Hallom a hangját: ne túlozd el! Ma azt mondanánk, furcsa egy ember volt. Nem akadt kedvére semmiféle fényezés, olyasmi, ami ma már minimális követelmény még egy önéletrajz beadásánál is. Pontos mércével mérte önmagát és másokat: ne túlozd el!

Ha volna még egy percem, elmesélném, mondjuk azt, hogy órát lehetett hozzá igazítani, vagy azt, hogy ha egyhuszas tudósítást kért a szerkesztő kollégája, az nem egyhuszonegy vagy egytizenkilenc volt, hanem egy perc húsz másodperc. Ne túlozzam el azt, hogy mennyien keresték napról napra, vagy azt, hogy mennyien ismerték, mennyien szerették és hallgatták szívesen a riportjait?

Idővel, mire a lányból asszony lett, kiderült, hogy elvei is vannak, erkölcsi megfontolásai. Nem véletlenül, hiszen ő már egy egészen más újságíró generáció tagja. Még akkor is, ha a rendszer működtette médiumnál dolgozik, már nem a pártkáderekből csinált zsurnalisztákhoz tartozik. Egy másik nemzedék szerzete. Furmann Imre mesélte a rendszerváltó időkről, hogy voltak újságírók, akik segítettek többen, Jakab Mária neve az első a felsorolásában.

Böngészgethetnénk a listát, nézegetve mindazok nevét, akik megtisztelték társalgásukkal, őt és általa a hallgatót Marton Évától Makovecz Imrén keresztül egészen Kovács Lászlóig. Rengetegen voltak. Híresek és kevésbé híresek.

Elfigyeltem, ahogyan a városházi térről élő egyenesben közvetítette a Promenád című műsort. Lubickolt a feladatban. Dobrossy István levéltáros, Feledy Gyula, a Kossuth-díjas grafikus és a miskolci kulturális élet megannyi reprezentánsa ült ki vele a Széchenyi-szobor mellé trécselni. Dézsi Jánossal, az építésszel még adás után is ott maradtak dumálni. Imádott beszélgetni. Akár a barátokkal éjszakába nyúlóan, akár a mikrofon mellett, felkészülten, szabatosan, ámde érthetően. Elvitt a diskurzus hullámain festők titkos műhelyébe, szobrászok szép világába, színházi kulisszák mögé, segített felemelni költők lángoló nehéz szívét, s megmutatni gondolatban a készülő házakat, épületeket. Ő még ahhoz az újságíró iskolához tartozott, melynek tagjai nem azért jártak színházba, koncertekre, kiállításokra, mert írni kellett róla vagy riportot készíteni.

Ha volna még egy percem, felidézném azt, amikor Gálffy Ignác díjat meg nívódíjat kapott. A várostól, a Magyar Rádió elnökétől. Szemérmesen, mint egy diáklány, úgy fogadta a hírt. Én? – kérdezte. Ekkor már a város, a térség kulturális életének ismert, meghatározó személyisége.

Ha volna még egy percem, emlékeztetném magamat arra, hogy Jakab Mária térképén két nagybetűs állomáshely létezett, az egyiket úgy hívták Robi vagy Robika, ahogyan mondta a fia nevét, a másikat úgy nevezték: Miskolci Rádió.

Ha volna még egy percem… De nincs. Hiába is kockáztatnám meg a kérdést, immáron üres szívvel, magam elé nézve, ahogyan tesszük sokan, tudván, hogy elment: Egy kávé, Marcsika? Egy cigaretta?

– Hajnal József –


A rádiózás volt az élete

Miskolc – Elhunyt Jakab Mária, a Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiójának egykori vezető szerkesztője. Rövid, de súlyos betegség után 67 éves korában érte a halál.