Nekrológ: A tisztán csengő igazság tolmácsa, megtestesítője volt

Szendrei Lőrinc
Szendrei Lőrinc
Mindannyian így végezzük. Egyszer csak hiába érkezik már a hír, nem tudunk róla, mert elfogyott a szűkre szabott életünk. Ez történt most Szendrei Lőrinccel is, akire büszke lehet megyénk újságíró-társadalma: 59 évesen elhunyt egykori kollégánk mély nyomot hagyott maga után. Figyelnünk kellene a szellemi örökségére, mert van mire.

Tényriportjait mértékadó országos hetilapok közölték. Világéletében renitens volt, soha nem állt be a sorba. Kiállt az igazáért, nekiment a falaknak is. Bős-Nagymaros ügyében is. Nyughatatlan, lázadó természete miatt meggyűlt a baja az 1980-as évek közepén a belbiztonsági szervekkel, mert magyar könyveket vitt Erdélybe, amiket ott nem adtak ki. Könnyen lelkesedett igaz ügyekért, de a csalódások megviselték. Nagyon ragaszkodott azokhoz, akiket a barátainak fogadott, még ha gyakran “csörtézett” is velük.Mindig kellett neki valami eszme. Soha nem volt teljesen elégedett, ez jelentette számára a hajtóerőt. Nem akart sakkfigura lenni. Lakitelek és a  rendszerváltás hírét a Párizsban turnézó Magyar Állami Népi Együttesnek ő vitte meg, saját költségén utazott Franciaországba. Azt is a Magyar Állami Népi Együttes vezetőitől tudom, hogy 1993-ban, amikor  össze akarták vonni őket a Budapest Táncegyüttessel, Lőrincnek a Magyar Nemzet címlapján megjelentetett  leleplező írása miatt hátrált meg az akkori kulturális kormányzat és megmaradt a társulat.

Édesapja, aki az Észak riportere volt, 1971-ben egy kártyaparti szünetében átadta nekem Lőrinc fia kéziratát azzal, hogy ha jónak ítélem meg, hozzam le a Déli Hírlapban, mert nem szeretné, ha a tehetséges srácot megbélyegeznék, hogy az apja miatt kerül be az újságba. Jó szemű, lényeglátó embert ismertem meg. Negyven év telt el azóta és bizony Lőrinc kinőtte a megyét. A Diósgyőri Munkásnál kezdte pályafutását, ahol a kétkezi munkásoktól sok bölcsességet tanult. Utána átigazolt az Északhoz, majd a fővárosi vezető sajtóorgánumok következtek. Egy gyárigazgató a korrektségét emelte ki, ha valamiben megállapodtak, akkor azt betartotta. Ha másként gondolt valamit, mindig visszakérdezett. Félelmeket hurcolt magában, a súlyuk alatt roskadozott, de problémái soha nem szűrődtek át a cikkeibe. Azt írta, amit látott, érzett és gondolt.

Senki gondolata nem volt felesleges a számára, legfeljebb idegen. Nem a pletykák útján tartotta a kapcsolatot az olvasóival. Tudta, hogy az emberek néha gyakrabban szorulnak emlékeztetésre, mint  tájékoztatásra, de azt is, hogy a legjobb dolog, amit egy fontos kérdéssel tehetünk az, hogy megbeszéljük. Nem volt ékesszóló újságíró, nem pufogtatott  nagy szavakat, csak a tisztán csengő igazság tolmácsa volt, az emberi és politikai korrektség megtestesítője. Általában nem rögtönzött, mindent alaposan átgondolt, a zsenge érvelések távol álltak tőle. Nem vallotta, mint oly sok kollégája, hogy a „pótlékok korát” éljük, a nyelv helyett soha nem beszélt zsargonban, elvei helyett nem használt jelmondatokat, sokkal jobban szerette az eredeti gondolatokat, mint a ragyogó ötleteket. Voltak – mily furcsa ez az újságírásban – olyan klasszikusnak is mondható művei több témában is, melyeket nem lehetett vagy kellett újraírni.

– Buzafalvi Győző –


Elhunyt Szendrei Lőrinc újságíró

eszak | 2011.02.13 20:45
Budapest – Életének 59. évében elhunyt Szendrei Lőrinc újságíró, lapunk egykori munkatársa. Budapesten született, Debrecenben végezte el a Kossuth Lajos Tudományegyetemet.








hirdet�s