Neki is köszönhető, ha „vesszük a lapot”

Akt.:
Barnóczki Gábor
Barnóczki Gábor
Miskolc – A vakok és gyengénlátók megyei egyesülete elnökének 97 százalékos a látáscsökkenése.

Barnóczki Gábor 2014 májusától váltotta dr. Kiss Lászlót a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesületének elnöki posztján.

Mostanában egyre szélesebb körben válik ismertté, hiszen 2015. április 1. és 2016. április 30. között vezetésével – a Norvég Civil Alap támogatásával – az egyesület szemléletformáló programot valósít meg a megye kormányhivatalaiban, „Ismerj meg, hogy segíthess!” címmel.

Egy ilyen alkalomról nemrég az Észak-Magyarország is riportban számolt be. Közben pedig kíváncsiak lettünk a fiatal, agilis elnökre, szerettük volna őt megismerni.

Nekiment a bútoroknak

– Kazincbarcikán születtem, 37 éves vagyok. Az édesapám műszerész volt, valamint futballista, az édesanyám titkárnő, van egy két évvel idősebb bátyám – kezdi a bemutatkozást.

Hároméves koromban derült ki, hogy örökölt, lappangó látóideghártya-betegségben szenvedek, s már akkor nagyfokú látásromlást állapítottak meg. A szüleimnek feltűnt, hogy még a saját lakásunkban is rendre nekimegyek a bútoroknak. Ez a betegség folyamatos látótérszűkülettel jár.

Érdeklődöm, érte-e megkülönböztetés emiatt, másként nőtt-e fel, mint a hasonló korú társai.

– Nem éltem más életet, mint általában egy szemüveges gyerek. Az általánosban az első padban ültem, testnevelésből úgynevezett könnyített tornán vettem részt, vagyis a szertornák alól felmentésem volt.

Középiskolában, a Ságvári Endre Gimnáziumban már teljes felmentést kaptam, a többi tárgyat ugyanúgy tanultam, mint a többiek. Legfeljebb valamivel több időt vett el a tanulás, de akkor még sokkal jobban láttam, mint most, az apró betűt is el tudtam olvasni, legfeljebb nagyítóval.

Igaz, fáradékonyabb voltam, így családi segítséget is igénybe vettem, időnként a szüleim olvasták fel a tananyagot – meséli Gábor.

A buli maradt ki

Azért a sportolás nem maradt ki az életéből, tudom meg, saját kedvtelésből úszott és futott, a bulizás már inkább. Kerülte a sötétben mászkálást.

Két helyre jelentkezett, a Miskolci Egyetemre és Debrecenbe, ez utóbbi egyetemre vették fel. Politológia szakon 2004-ben, a történelmen, amelyet később vett fel, 2007-ben végzett.Az idegennyelv tanulása nem ment olyan jól, de akkor még a nyelvvizsga nem kellett a diplomához.

– Az egyetemi évek alatt a kötelező olvasmányoknak már csak a felét tudtam saját szemmel elolvasni, a többi felolvasásában segítettek a hallgatótársak. Voltak vizsgák, amelyekkel meg kellett szenvednem, de nem vártam el semmilyen különleges bánásmódot a tanáraim részéről.

Gábornak eddigi egyetlen munkahelye az egyesület, amelynek tavalytól elnöke, de már 2008-tól kulturális szervezője, elnökségi tagja volt (előbb rész-, majd teljes munkaidőben).

Kérdem, egyesületi tagként kapott-e segítséget mindennapi életének megkönnyítéséhez. – A számítógépet és a képolvasó programot köszönhetem az egyesületnek, támogatást kaptam a szemüveghez is.

Stagnáló létszám

Az egyesület taglétszámáról megtudom, hogy a létszám stagnál, ami eredménynek számít ahhoz képest, hogy korábban csökkenő tendenciát mutatott. A 830 tag 90 százaléka aliglátó és vak. Ám Gábor tudomása szerint a megyében 4–5 ezren is lehetnek.

Gábornak jelenleg 97 százalékos a látáscsökkenése. Ez olyan, mint amikor egy jól látó belenéz egy úgynevezett csőlátó szimulációs szemüvegbe. (Erre kiáltott fel az egyik érzékenyítő eseményen egy ügyintéző: „Semmit sem látok!”)

– Az utcán egyre nehezebb, elkezdtem a fehér botos közlekedést. Talán még nem igazán szorulok rá, de nem hagyom akkorra, amikor már nélkülözhetetlen lesz. Az ismert terepeken biztonsággal tájékozódom, egyéb helyeken viszont már csak a figyelemfelhívás miatt is elkél.

A forgalmas helyeken, mint amilyen a Búza tér, előfordul, hogy nekimegyek valakinek, az emberek sietnek, nincs idő magyarázkodni.

Érdekel, vajon Gábor látásvesztését ellensúlyozta-e a természet valami más téren.

– Talán a memóriám élesebb.

Az elnök úgy tapasztalja, nemcsak az egyesület, de a más szervezésű szemléletformáló programoknak köszönhetően az utóbbi években a mindennapokban érzékelhető a látássérültekhez való érzékenyebb hozzáállás.

Mint fogalmaz: „hamarabb veszik a lapot”.

Szalóczi Katalin



Sporthírek