„Nekem ez nem okoz problémát. Érdekel, hol tart és merre halad a szakmám”

Máhr Ági: Nem gondolom egyébként, hogy bármi különös történne most velem. Csak örülök, nagyon örülök, hogy rám gondoltak (A felvétel az Emberek alkonya című előadásban készült)
Máhr Ági: Nem gondolom egyébként, hogy bármi különös történne most velem. Csak örülök, nagyon örülök, hogy rám gondoltak (A felvétel az Emberek alkonya című előadásban készült) - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Beszélgetés arról, hogy mit érez a színész és mi látszik belőle. Interjú Máhr Ági Jászai-díjas színművésszel, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjával.

Zajos tetszéssel fogadott miskolci előadásban visz fontos szerepet – az Emberek alkonyában, ebben a jövőben játszódó, de a mai valóságot idéző műben ő az embermentő Miskolczi Elza.

Szeretem, ahogy a K2-es alkotók gondolkodnak.” Máhr Ági

Az állampolgár című Vranik Roland-filmben Mari. A film díjai között ott az övé is: a legjobb női alakításért kapta a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon. Máhr Ágival beszélgettem.

– Gratulálok!

– Köszönöm. Örültem a díjnak, de olyan, mintha nem is lenne. Nem voltam ott az átadón. Roland ígérte, hogy elhozza, de még nem jött.

– Ha számít: szerintem igazán megérdemelt elismerés.

– Jó véleménnyel vagyok én is a filmről. De magamat nem szeretem nézni benne – borzasztó visszalátni, milyen vagyok.

– Miért?

– Nem akarnék másokra hivatkozni, de sokan vagyunk ezzel így. Sok színész pedig megnézi magát újra, meg újra, hogy tanuljon belőle. Én belehalok. Más van bent, más jön ki.

– Hol változik meg?

– Azt nem tudom. De elég manapság a tükörbe néznem. Előkerültek fényképek a régi osztálytársaimról, akikkel együtt érettségiztünk, a Varga Katalin Gimnáziumban. Megöregedtünk.

– Általában ez történik.

– Kikerülhetetlen. Boldog vagyok, hogy nem haltam meg, de ezt a randaságot kihagynám. Hogy így, minden elromlik az emberben. De ez nem csak kor kérdése – régen sem szerettem magam nézni.

– Merthogy: más van bent és más jön ki?

– Mást élek át belülről, mint ami kívülről látszik.

– De ez nem örök élménye a szakmájának? Játszik valamit a színpadon, és ahány néző, annyiféle a magyarázata és a fogadtatása.

– A film fogadtatása jó. Jók a visszajelzések, dicsérnek. De én nem ezt látnám magamból. Mást érzek belülről.

– Elmondható szavakkal, hogy mi ez?

– Nem, mert nem konkrét. Úgy vagyok a részleteivel, hogy ezt nem így gondoltam, sokkal finomabbnak éreztem. És akkor, ez mégis így néz ki a filmben. Máshogy.

– Rendben, nem nézi magát vissza. De nincs is szüksége a játékával kapcsolatban kontrollra?

– De, van.

– Mi a kontrollja?

– A rendező. A rendezőasszisztens. Van a belső kontroll. És a néző. Játszom a Marica grófnőben, és jönnek, és mondják, hogy mennyire tetszik, ahogyan énekelek. Nahát, ez valóban meglep – muzikális vagyok, de olyanok igazán nagy énekes teljesítménye mellett értékelik az enyémet, akiknek erről szól az életük!

– Jobban hisz a rendezőnek, mint ha egy felvételen látná, hogy mit csinált a színpadon?

– Magamat nem tudom elfogulatlanul nézni. Például, A mi osztályunk próbáin nem feltétlenül értettünk egyet mindenben Béres Attilával. Van ilyen, nem mindig értesz egyet mindenben a rendezővel. És mégsem tudod, hogy az a jó, amit te gondolsz, mert amit csinálsz, annak a hatását nehéz bemérni. Azt ő tudja.

– És, mi lett a vége?

–Volt idő, amikor rossz rendezőkkel is dolgoztam. Volt idő, amikor meglehetősen harcos voltam. Hogy csak az a jó, amit én képviselek, amit én érzek, belülről. Tűzbe mentem érte. Ez megvan másoknál is. És az idős kollégák megtanítottak, hogy nem kell vitatkozni. „Csináld meg, amit akarsz, és azt esetleg elfogadja a rendező.” Volt, amiben én nyertem. És volt, amiben ő nyert. A mi osztályunk esetében, a szerepem szerint hatvan évig éltem egy emberrel, borzalmas házasságban. De ez az ember, a maga elfogadhatatlan cselekedetei ellenére, mégis csak megmentette az életemet. A darabvégi jelenetben egy kicsit érzelmesen szerettem volna megemlékezni róla. Béres Attila viszont azt mondta: „késő! Nem érted? Késő! Leéltél vele egy életet”. Én meg gyötrődtem, mert a lelkem nem engedi, hogy ne szoruljon össze a szívem, ha meghal ez az ember, aki megmentette az életemet. Aztán az győzött meg, amikor elkezdte sorolni, hogy kiknek a hangját hallja, amikor megszólalok ebben a jelenetben. Az érzelgősséget, a nyálasságot hallotta, az őszinteség helyett. És ez meggyőzött.

– Amikor tavaly beszélgettünk, minden interjú visszatérő mondata volt egy, a jövő időre vonatkozó fordulat: reméli, jobb lesz. Mint a régi nagy korszakaiban, jobb lesz a színháznak az új vezetéssel. És jobb lesz önnek, aki mindent eljátszik, de ritka, hogy kifejezetten az ön kedvéért tűztek volna műsorra egy színművet. Most: jobb?

– Tűztek darabot műsorra az én kedvemért is, csak rólam színház még szót sem szólt – ebben nincs változás. Nem voltam elég ügyes ehhez. Egyrészt pechem volt, amiért nem vagyok díva, vagy naiva, nem vagyok besorolható színésztípus. Ezzel szemben mindig kellettem, szükség volt rám, mert mindent el lehetett játszani velem. Mindenfélét.

– Az Emberek alkonya, ami a K2 Színház független társulatának és a miskolci nemzetinek a közös produkciója, elképzelhetetlen mással. Olyan, mintha Miskolczi Elza kifejezetten önre lenne kitalálva.

– Gondoltak rám. Az írók és rendezők, Benkó Bence és Fábián Péter kedvesek – szeretettel küldték a szövegkönyvet. Figyeltem, ahogyan dolgoztunk – egészen másmilyenek. Más a stílus, amit képviselnek. Elküldtek a moziba, nézzem meg a Szárnyas fejvadászt. A sci-fi nem áll közel hozzám, de ez jó volt, még ha nem is futnék utána. Próbáltam megérteni, amit és ahogyan csinálnak.

– Az Emberek alkonyát lehet az előző évadbeli Elza folytatásaként is nézni. Ez érdekes helyzet, hogy abban Prohászka Fanni volt Miskolczi Elza, ebben pedig ön – egy szerep kétféle megjelenésének a lehetősége, és mind a ketten tagjai a miskolci társulatnak.

– Szoktunk is nevetgélni, hogy az Emberek alkonyában látható az Elzában még csak megfogant gyermekünk, akinek szerepe szerint Feczesin Kristóf az apukája. Vicces helyzet. Szeretem, ahogy a K2-es alkotók gondolkodnak, nagyon filmesen, és mégis roppant gazdag irodalmi alapot használva. A verssorok, amik elhangzanak az Emberek alkonyában, az én korosztályom számára sláger­értékűek.

– Milyen együtt dolgozni ezzel az eléggé más színházi kultúrából érkező, más generációt képviselő társulattal?

– Nekem ez nem okoz problémát. Érdekel, hol tart és merre halad a szakmám. Nyáron résztvevője voltam például Simon Balázs Summer Academy-jének is: kilenc országból jöttek a fiatalok, velük jártuk az elszegényedett cigány falvakat, aztán a Színművészeti Egyetemen is beálltam közéjük gyakorlatozni. Mindig nyitott voltam erre.

– Mennyire más ez, mint amit ön tud a színészetről?

– Azért annyira nem más – a K2-esek elvégezték a színművészetit, Kaposváron, az egyetem fontos korszakában. Jó előadásokat készítenek. Andorai Péter jutott az eszembe, aki stúdiós társam volt és a jó barátom. Disszidált, mert amikor Szabó István Bizalom című filmjét Oscar-díjra jelölték, nem mehetett ki az átadóra. Amikor visszajött, mesélte, hogy hajnal kettőkor olyan volt az Oscar-gála, mint a kecskeméti színházi klub, oldott és mámorosan önfeledt, csak Claudia Cardinale nem arról beszélt, mikor sikerül már lecserélnie a Zsiguliját. Én is szerepeltem amerikai sorozatban, a Painkiller Jane-ben – ugyanez a helyzet. Ha színész vagy, az első nap elfogadnak. És ugyanúgy lehet velük együtt dolgozni. Ez volt a K2-esekkel is.

– Mit gondol, miért most született ez az előadás?

– Erről konkrétan nem beszélgettünk, de úgy látom, a szívükön viselik az ország jövőjét, felelősen gondolkodnak. Az újfajta, korszerű színházi nyelv szintén érdekli őket. Új, amit csinálnak. Szeretném látni az Antigonéjukat, miattuk és miattam is. Antigoné története mindig izgatott, imádtam ezeket a hősöket. De elkezdtem gondolkozni róla: mindenkinek meg kell halnia, csak mert ő el akar temetni két halottat. Joga van-e erre? Aztán, amikor jött a rendszerváltás, és már engem is érintettek halálesetek, azt gondoltam: elképesztően fontos, hogy mi történik egy ember maradványaival. Hogy ez mit jelent az embernek. Vagy mit jelent egy politikai rendszerben.

– Ami most történik, ezt hangsúlyosabb időszaknak látni az ön színészi pályáján. Így érzi ön is?

– Őszintén várom a Kabarét – Schneider kisasszony nagyon jó szerep. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a rendező, Mohácsi János mit gondol a Kabaréról, ma. A Miskolczi Elzának is szívemből örülök, még ha nem is áltatom vele magam, hogy miattam csinálták. Folytatnak egy történetet, és abban most én vagyok ő. Nem gondolom egyébként, hogy bármi különös történne most velem. Csak örülök, nagyon örülök, hogy rám gondoltak.

Bujdos Attila


Névjegy

Máhr Ágnes (Budapest, 1952)

színész, drámapedagógus
Szülei: Máhr Ferenc és Mátyás Jolán
1970–1972 között a Nemzeti Színház stúdiósa volt.
1972–1974 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt.
1974–1979 között a Békéscsabai Jókai Színházban szerepelt.
1979 óta a Miskolci Nemzeti Színházban játszik.
2001-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógia szakát.

Díjak, elismerések:

Aase díj (2011), Jászai-díj (2006), Déryné díj (2002)
Színdarab-fordítása: Dosztojevszkij-Richard Crane: A Karamazov testvérek
Jelenlegi szerepei: Kivilágos Kivirradtig, A mi osztályunk (16), Marica grófnő, Bűn és bűnhődés, Emberek alkonya (16)