Néhai dinnyeszezon

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy dinnyeszezon. Egy olyan, amilyen egészen más volt, mint a mostani. Amikor még hegyekben álltak a hatalmas zöld gyümölcsök, amikor az árusok az utszélén kínálták portékáikat. – Szántó Rita jegyezete.

Az árusok, akik a szezon kezdetén, július elején kiköltöztek sátraikba, a dinnyeföldek mellé, és ott helyben szedték a gyümölcsöt a vevőknek. S egészen addig maradtak ott, amíg az a bizonyos Lőrinc el nem végezte dolgát a dinnyébe.

Akkor még vevők is akadtak bőven, akik az autókkal megállva egyszerre több dinnyét is vásároltak. Mert finom volt, mert tényleg mézédes volt.
Ilyen árusok voltak végig, a mezőcsáti úton is. Tudom, mert nagyszüleim Mezőcsátról Miskolcra jőve mindig hoztak görögdinnyét. Nagyapám a legnagyobb, legfinomabb dinnyével érkezett, mint egy labdát fogta a hóna alá. Valamiért sikerült neki mindig a legédesebb „labdát” kiválasztania, anélkül, hogy meglékeltette volna.

Akkor ugyanis még lékeltetni is lehetett. Ma már azt sem, mert az egészség, meg a kosz, meg a fertőzés, és a közegészségügyi szempontok. De ez lenne a legkevesebb. Mára árus is alig maradt. Nem éri meg nekik. S így múlik el a dinnyeszezon, s csak remélhetjük, hogy nem végleg, csak jövő nyárig.

Kapcsolódó:








hirdet�s