Négypárti nyilatkozat és közös fellépés a szlovák nyelvtörvény módosítása ellen

Közös nyilatkozatban ítéli el a négy parlamenti frakció a szlovákiai államnyelvtörvény módosítását, illetve annak mihamarabbi visszavonását követelik – jelentették ki a pártok képviselői szerdai Házelnökkel közös egyeztetésük után.

Az egyeztetésen Szili Katalin az Országgyűlés elnöke mellett az SZDSZ részéről Kóka János, az MSZP-től Kozma József, a Fidesztől Balla Mihály, a KDNP-től Rubovszky György vett részt, illetve jelen volt a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) frakcióvezetője is. A találkozót követően aláírt nyilatkozat szerint a június 30-án elfogadott törvénymódosítás súlyosan diszkriminatív a magyar kisebbséggel szemben és emberi jogi jogsértésnek minősül a magyar frakciók álláspontja szerint.

A nyilatkozat leszögezi: a törvénymódosítás az európai kisebbségi jogokkal, az Európai Unió szellemiségével, a meglévő emberi jogi egyezményekkel és a két ország közti alapszerződéssel is összeegyeztethetetlen, ezért kérik a módosítás visszavonását és egy új nyelvhasználati szabályozás megalkotását a kisebbségek bevonásával.

Kóka János kérdsére válaszolva leszögezte: a magyar politika minden jogi, politikai és diplomáciai lehetőséget megragad a helyzet megoldására. Ennek keretein belül a négy parlamenti frakció és a Házelnök a közeljövőben közösen próbálja meg írásban, vagy személyesen felhívni a Európai Unió, az Európa Tanács, az Európai Bizottság, az EBESZ, illetve az EU soros elnökségét ellátó Svédország figyelmétr az uniós szellemiségével ellentétes szlovák magatartásra.

Szili Katalin hangsúlyozta: a törvénymódosítás eredetileg szeptemberben lépne életbe, addig van ideje Magyarországnak elérni annak visszavonását. A Házelnök elmondta: a következő napokban összeül a szlovák-magyar kisebbségi vegyesbizottság és június 22-én az EBESZ kisebbségi főbiztosa is tájékozódik az ügyben.

A parlamenti frakciók képviselői leszögezték: mindnyájan egységesen kiállnak a szlovákiai magyarság védelme mellett, ugyanakkor javítani akarják a szlovák-magyar viszonyt, nem pedig rontani.








hirdet�s