Négynyelvű feliratot helyezett el az EMNP Kolozsvár bejáratánál

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2012. május 30., szerda (MTI) – Négynyelvű, román-magyar-roma-német táblát helyezett el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozsvár Nagyvárad felőli bejáratánál.

 

A város bejáratától mintegy 500 méterre, az út menetirány szerinti baloldalán álló óriáspannón Kolozsvár neve szerepel románul, magyarul és németül, mellette a város történelmi címere, és az Isten hozta felirat románul, magyarul, cigányul és németül. A pannó alsó felében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jele szerepel. Gergely Balázs, az EMNP alelnöke, a párt kolozsvári polgármesterjelöltje a tábla közelében tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: azt a többnyelvű táblát szerették volna ekképpen pótolni, amelynek kihelyezéséről 2002-ben döntött a városi tanács, és amely azóta sem került ki a város bejárataihoz.

Gergely Balázs elmondta, a következő napokban Kolozsvár többi bejáratához is hasonló táblákat helyeznek el. Hozzátette, kereskedelmi reklámfelületet béreltek a felirat számára, amelynek költségeihez cégek és személyek nyújtottak támogatást. “Szégyennek tartjuk, hogy fizetnünk kell olyan valamiért, ami megilletne bennünket” – jelentette ki Gergely Balázs. Hozzátette, addig folytatják az akciót, amíg a táblaügy meg nem oldódik. Hozzátette, a választási kampány lejártával várhatóan a városhoz közelebb tudnak pannót bérelni. Azt is elmondta, fontosabbnak tartották, hogy az EMNP jelöltjeit bemutató óriásplakátok helyett e felirat számára béreljék a reklámfelületet.

Gergely Balázs elmondta, azt tervezik, hogy mozgalmat hoznak létre a többnyelvű kolozsvári feliratozás érdekében. A választások után kihelyezendő feliraton már nem fog szerepelni a párt logója, helyette a támogató cégek logói kerülnek a tábla aljára. Újságírói kérdésre az EMNP alelnöke elmondta, a város több mint hatszáz éves címerét és hagyományos megnevezését tüntették fel a táblán. A város hivatalos román megnevezéséből (Cluj-Napoca) lemondtak a Napoca (a város római kori neve) elemről, melyet a kommunista diktatúra idején pártutasításra ragasztottak a város hagyományos nevéhez. A Gheorghe Funar korábbi szélsőséges nacionalista polgármester által terveztetett városcímer helyett pedig azt a címert használták, amely több mint hatszáz éven át jelképezte a várost.

Romániában a közigazgatási törvény azokon a településeken teszi kötelezővé a kisebbségek nyelvén történő feliratozást, amelyekben valamely kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot. Kolozsvár lakosságának 2002-ben 18,86 százaléka, 2011-ben 15,97 százaléka vallotta magát magyarnak.

A 2002-ben hozott tanácsi határozatra hivatkozva 2011 májusában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi politikusai helyeztek ki ötnyelvű (román-magyar-német-angol-francia) köszöntő táblákat a város bejáratainál, a táblákat azonban egy nappal később ismeretlenek eltávolították.

 








hirdet�s