Négyezernél több emberrel toltak ki a belegrádi tolvajok

Illusztráció
Illusztráció
Miskolc – A levágott kábel miatt 41 település maradt szolgáltatás nélkül.

A Miskolci Járásbíróság hirdetett ítéletet a négy férfi ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2017. március 30-án fél 11 körül elmentek Belegrádra, majd acélvágóval levágták a Hernád folyó felett átívelő, körülbelül 80 méter hosszú kábelt, hogy értékesíteni tudják a benne lévő fémet.

Összetekerték a levágott vezetéket, majd meggyújtották a külső burkolatát, amitől hatalmas füst keletkezett. A cselekménnyel több mint 30 000 forint lopási és több mint 500 000 forint rongálási kárt okoztak; 41 település maradt internet- és televízió­szolgáltatás nélkül, 25 településen szünetelt a köztéri térfigyelő kamerarendszer működése is. A vádlottakat közérdekű üzem működésének megzavarása és lopás elkövetése miatt mondta ki bűnösnek a bíróság.

Az elsőrendű vádlottat 3 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap szabadságvesztésre, a II., III. és IV. rendű vádlottakat pedig 5 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év szabadságvesztésre ítélték. Amellett, hogy elrendelték pártfogó felügyeletüket, arra is kötelezték a vádlottakat, hogy a rongálással okozott kárt fizessék meg.

Az I. és II. rendű vádlott tudomásul vette a bíróság döntését, de a III. és IV. rendű vádlottak védői és az ügyész három napot tartott fenn a nyilatkozat megtételére.

ÉM