Negyedszer kamáztak Miskolcon: az élre „szöktek”

A bajnokság résztvevői
A bajnokság résztvevői - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Összesen kilenc győzelmet arattak a Szökik a málna fantázianéven szereplő piros mezesek.

A tavaly óta zajló versenysorozatban korábban is jól szereplő szentpálisok húzták be a bajnoki címet ezúttal: a Győri kapui középiskola csapata az elődöntőket és a finálét tekintve is veretlenül, százszázalékosan szerepelt. Összesen kilenc győzelmet arattak a Szökik a málna fantázianéven szereplő piros mezesek, megérdemelten vihették haza az immár harmadik alkalommal Észak Kupa néven illetett bajnoki serleget.


Az előző kettőről is kicsivel maradtak csak le, voltak már negyedikek és másodikok is. Az ezüst a szerdai rendezvénynek otthont adó Fazola szakiskola KV nevű csapatának jutott, ők is rendelkeztek már ilyen színű érmekkel tavalyról. A mostani harmadik helyével a Kandóból jött Nokedli pedig tavasz után újrázott. A 2015-ben az I. Észak Kupát begyűjtő Jezsuita gimnazisták ezúttal a negyedik helyre kerültek. (A második északos kupagyőztesek, a földesisták most nem neveztek, így címvédésről szó sem lehetett).

Kilenc csapat

A múlt heti csoportmérkőzéseket követően kilenc gárda jutott a városi középiskolai kamabajnokság döntőjébe, amelyet az Észak-Keleti Átjáró Egyesület szervezésében változatlanul a Fazolában, tehát a Kiliánban rendeztek. Már délelőtt, kettő kivételével, minden résztvevő elvesztette a veretlenségét, érzékeltetve a mezőny erősségét, a küzdelem kiélezettségét.

A kandósok végül az elődöntőben véreztek el, ahol a „hazaiak” 1-1 kamaránya mellett (hiszen ebben a sajátosan miskolci sportban a kamafogások arányát is számolják, és számít is!) 6-5-re verték őket. A KV csapata mellett tehát a Szökik a málna került a legutolsó párosításba (könnyebben: 7-3 a Jobbcó ECs ellen), ott pedig 7-5 (4-2) arányban dőlt el a csata: a szentpális diákok tehát minden tekintetben diadalt arattak. Közülük került ki a kupasorozat kamakirálya (a legtöbb kamafogást, 27-et bemutató játékos), Szabó Erik, a legtöbb összesített pontot is ő hozta össze a kandós Hegedűs Norberttel holtversenyben, akié a gólkirályi cím lett. A legjobb játékos díját Ladamérszki Trisztán (Málna) és Szabó Balázs (Jobbcó) kapta.


Az egyéni díjazottak és a helyezett csapatok az érmeket, illetve az Észak-Magyarország által felajánlott serlegeket a bajnokság zárásaként tartott díjkiosztón vehették át a Fazola igazgatójától, Mokrai Attilától. A középiskolások versenye mellett első ízben meghirdetni szándékozott általános iskolai Észak Kupát az eredetileg tervezett időponthoz képest későbbre halasztották a szervezők.

További információk: kamaprojekt.hu.

– ÉM –








hirdet�s