Négy pont az NB II-es termés

A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 17. fordulójában léptek pályára megyénk csapatai. A Bőcs KSC idegenben nyert, míg a Kazincbarcikai SC hazai pályán ért el döntetlent.

Tuzsér – Bőcs KSC 1-2 (1-0)
Tuzsér, 500 néző. V.: Király (Márton, Németh).
Tuzsér: Balogh – Csobán, Mező, Baka (Fodor, 75.), Cséke – Dancs, Babjak, Mitró (Rab, 58.), Krajncz (Minyin, 65.) – Kóka, Iván. Edző: Révész Attila.
Bőcs: Matkó – Vágó, Szakszon, Molnár, Vass – Zimányi – Siróczki (Gaál, 90.), Irhás, Török, Fekete (Simon, 87.) – Urbin. Edző: Tóth László.
21. perc: Cséke jutott lövőhelyzethez a tizenhatoson belül, a labda Irhásról pattant 6 méterről a kapu jobb oldalába, 1-0.
49. perc: Urbin a vendégtérfél közepén tartotta meg a labdát, majd a védők fölött Török elé tálalt, aki 17 méterről nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba, 1-1.
51. perc: Siróczki–Urbin–Irhás volt a labda útja a tizenhatoson belül, amelynek végén Irhás Törökhöz játszott, aki 5 méterről lőtt az üresen maradt kapuba, 1-2.
53. perc: Vágó kezezése után büntetőhöz jutottak a hazaiak: Krajnc lövését Matkó magabiztosan hárította.
Jók: Cséke, ill. Török (a mezőny legjobbja), Urbin, Zimányi, Matkó.
Révész Attila: – Az első félidőben nem sikerült eldönteni a mérkőzést, a másodikban egy ötperces rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat.
Tóth László: – Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, de olyan szabály nincs, hogy mindkettőnknek ezért három pont jár. Most kis szerencsével nekünk sikerült a győzelem.
Kazincbarcikai SC – Jászapáti 1-1 (1-0)
Kazincbarcika, 400 néző. V.: Takács (Bendik, L. Tóth L.).
KBSC: Botló – Hanász (Kovács P., 67.), Bányai, Kovács R., Harnócz – Engi, Szögedi, Elek Á., Sebők (Nagy T., 83.) – Simkó, Dávid (Nagy G., 65.). Edző: Kádár Zsolt, Koleszár György.
Jászapáti: Tajti J. – Pázsit, Horváth R., Debreczeni, Nagy J. (Tajti N., 76.) – Mosonyi, Somodi, Kaszás, Kósa – Varga (Kóczián, 85.), Kotula (Vágó, 89.). Edző: Szabó András.
43. perc: Simkó a tizenhatos vonalán jó ütemben passzolt a középen helyezkedő Elek elé, aki higgadtan lőtt a jobb alsó sarokba, 1-0.
60. perc: Kotula a bal oldalról végzett el szögletet: a labda a rövid saroknál levágódott a védőkről és Kósa fordulásból 10 méterről a bal kapufára lőtt, ahonnan a labda a gólvonalon túlra pattant, 1-1.
Jók: Elek, Engi, ill. Tajti J. (a mezőny legjobbja), Horváth R., Mosonyi, Kósa.
Kádár Zsolt: – Nagy mezőnyfölényünket ma nem tudtuk gólokra váltani.
Szabó András: – A jelenlegi állapotunkban a maximumot hoztuk ki magunkból.

További eredmények

Jászberény – Vecsés 1-0
Nyíregyháza – Kecskemét 3-2
Budafok – Baktalórántháza 1-3
Békéscsaba – Makó 1-0
FTC – Szolnok 0-0
Karcag – Orosháza 1-0

Az NB II Keleti csoportjának állása
  1. Ferencváros 17 12 5 – 43-9 41
  2. Nyíregyháza 17 12 5 – 41-14 41
  3. Szolnok 17 8 6 3 25-21 30
  4. Bőcs 17 8 4 5 20-20 28
  5. Tuzsér 17 7 5 5 22-24 26
  6. Orosháza 17 6 6 5 26-26 24
  7. Karcag 17 6 6 5 18-21 24
  8. Kazincbarcika 17 4 10 3 26-22 22
  9. Kecskemét 17 5 7 5 25-24 22
  10. Vecsés 17 5 5 7 27-27 20
  11. Baktalórántháza 17 4 6 7 18-25 18
  12. Budafok 17 4 4 9 15-24 16
  13. Makó 17 4 4 9 13-26 16
  14. Békéscsaba 17 4 2 11 13-24 14
  15. Jászapáti 17 3 5 9 11-25 14
  16. Jászberény 17 3 2 12 20-31 11

PA








hirdet�s