Négy kilogramm marihuánát akartak elrejteni Miskolcon

Négy kilogramm marihuánát akartak elrejteni Miskolcon
© Fotó: police.hu
Miskolc – A miskolci nyomozók kábítószer birtoklása miatt vettek két férfit őrizetbe.

Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság F. Zoltán 22 éves és K. Tibor 44 éves helyi lakosokkal szemben.

A gyanúsítottak 2018. október 2-án 10 órakor a Miskolc, Kodály Zoltán utca melletti erdős területen több kilogramm kábítószert akartak elásni, melyet a Miskolci Önkormányzati Rendészet mezőőrei észleltek. A gyanúsan viselkedő személyeket a járőrök elfogták a Felderítő Alosztály nyomozói pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság a két férfit őrizetbe vette és előterjesztéssel éltek az ügyészségen letartóztatásuk indítványozására.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –