Négy autó, három sérült, kétszeres eltiltás, egy sofőr Miskolcon

Négy autó, három sérült, kétszeres eltiltás, egy sofőr Miskolcon

Miskolc – Négy autó koccant össze
július 28-án délelőtt Miskolc
belvárosában. A balesetet okozó
sofőr kétszeres eltiltás alatt vezette
járművét, és
érvényes kötelező
biztosítással sem rendelkezett.


Mint arról portálunk
is beszámolt
: Miskolc
belvárosában a Vörösmarty utca
irányából az Ady E.. utca
felé közlekedett a belső forgalmi
sávban Volkswagen
személygépkocsijával egy 24
éves helyi fiatalember. Haladása
közben nem a forgalmi viszonyoknak
megfelelően választotta meg
járműve sebességét és
nekiütközött egy előtte forgalmi
okokból álló KIA
személygépkocsinak. A KIA az
ütközés hatására koccant
az előtte álló Suzukival. Ezzel egy
időben a már álló
Volkswagenbe egy Suzuki vezetője hajtott bele. A
baleset következtében a
Volkswagenben utazó három gyermek ( 9,
14, 15 éves) könnyebb
sérüléseket szenvedett.
Egyedné Novodonszki Éva,
a megyei rendőr-főkapitányság
sajóügyeletese tudatta portálunkat:
mindhármukat a mentősök
kórházba
szállították, ahonnan
sérüléseik ellátása
után hazaengedték őket. A
négy autó
járművezetőjével szemben
alkalmazott alkoholszonda minden esetben negatív
volt, műszaki hibára egyikük sem
hivatkozott.

Az adatok egyeztetése során azonban
bebizonyosodott, hogy a Volkswagen 24 éves
vezetője nem rendelkezett érvényes
vezetői engedéllyel, ugyanis
kétszeres eltiltás hatálya alatt
áll. Ezen túlmenően a
járműre érvényes
kötelező
felelősségbiztosítás sem volt
kötve.








hirdet�s