Necas: Prága osztja Izraelnek az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggodalmait

Prága, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – Petr Necas cseh kormányfő szerint Prága osztja Izraelnek az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggodalmait, s Izraelt baráti országnak tekinti, amelynek joga van a békés létezéshez.

“Elutasítunk minden kísérletet Izrael állam létének jogi megkérdőjelezésére…Osztozunk az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggodalmakban” – jelentette ki Necas csütörtökön Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Csehországban.

Necas a Netanjahuval közösen megtartott sajtótájékoztatón leszögezte: Csehország elutasítja, hogy bárki is megkérdőjelezze a zsidó államnak a léthez való jogát. Prágának meggyőződése, hogy Izraelnek joga van védekezni a terrorizmus ellen. Izrael a cseh politikus szerint hosszú távra tekintve is stabil és demokratikus állam.

“Úgy vélem, hogy Izraelnek Európában nincs jobb barátja a Cseh Köztársaságnál…” – jelentette ki Necas szavaira reagálva Netanjahu.

Az izraeli kormányfő hét minisztere kíséretében látogatott Prágába, ahol a nap folyamán közös cseh-izraeli kormányülésre is sor került. A felek néhány megállapodást is aláírtak. Necas a tudományos kutatás terén való együttműködési programot minősítette a legfontosabbnak.

Mindkét politikus azt hangsúlyozta az újságírók előtt, hogy Csehország és Izrael kapcsolatai széles körűek és stabilak, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a jövőben is így legyen.
Az izraeli miniszterelnök pénteken Václav Klaus cseh köztársasági elnökkel tárgyal.

– MTI, Kokes János –