Öt darab kréta egy hétre. „Ne írjatok sokat a táblára!”

Akt.:
Illusztráció - Spórolni kell a krétával
Illusztráció - Spórolni kell a krétával
Miskolc – A szülők és a pedagógusok is panaszkodnak. Nincs minden rendben az iskolákkal.

Egy pár napja kezdődött el a tanév, máris számtalan panasz érkezik a szülőktől az iskolákra. Főleg az állami iskolákra, melyek a Klik fenntartásában vannak már két és fél éve.

Egy édesanya arról számolt be, hogy gyermeke iskolájában rettenetes állapotban vannak a vécék. Piszkosak, és a fülkék ajtaját nem lehet bezárni. Így lánya az iskolában nem is megy vécére, inkább tartogatja. Egy másik szülő azt panaszolta, hogy itt az év eleje, de az iskola titkárságán semmilyen dokumentumot nem tudnak kinyomtatni, mert rossz a nyomtató. Máshol pedig azt sérelmezik a szülők, hogy nekik kell bevinniük a szalvétát, szappant és vécépapírt, bár megjegyzi, ez így volt akkor is, amikor az iskoláknak az önkormányzat volt a fenntartójuk. Érdeklődtünk olyan szülőtől is, akinek gyermekei egyházi iskolába járnak. Az édesapa azt mondta, ott minden rendben van, a szülőknek nem kell olyan dolgokat megvásárolniuk, amiket egyébként a fenntartónak kellene.

Nincs pénzük

Az iskolákkal kapcsolatos problémák nem egyediek, és sok más gond is van, tudtuk meg Béres Ildikótól, a Pedagógusok Szakszervezete Miskolc városi titkárától.

– A fő problémát az okozza, hogy amióta a Klik az iskolák fenntartója, az intézményeknek egyáltalán nincs pénzük, hogy bármit is vásárolhassanak. Mindent írásban kell kérni a fenntartótól, amit vagy engedélyeznek vagy nem. Miskolcon bonyolítja a helyzetet, hogy itt az iskolák üzemeltetője az önkormányzat fenntartásában lévő Miskolci Közintézmény-működtető Központ (MKMK), és még ma sem egészen világos, hogy melyik költség terheli a fenntartót és melyik az üzemeltetőt – sorolja Béres Ildikó.

Duplájára nőtt

Aztán néhány példát említett. Az egyik iskolában a pedagógus angolkönyvet és kártyakészletet szeretett volna vásárolni, mivel angolt tanított. Márciusban ezt megigényelte a Kliktől, májusban kapott rá választ. Azt írták, megveheti a kért eszközöket, de csak olyan boltban, ahol nem kell rögtön fizetni. Egy másik iskola arra panaszkodott, hogy szüksége lett volna új padokra és székekre, de mivel azt a Klik nem biztosította, a területi önkormányzati képviselő vásárolt bútorokat az iskolának a képviselői alapjából. Megint máshol azért elégedetlenkedtek a szülők, mert tavaly év végén még azt a tájékoztatást kapták, hogy 6 ezer forintot kell fizetniük gyermekük művészeti oktatásáért, erről alá is írták a papírt, most szeptemberben pedig kiderült, hogy az összeg a duplájára nőtt, 12 ezer forintra. Ebből a pénzből azonban az iskola semmit nem kap vissza, ha fellépésre mennek a gyerekek, a szülőktől ruhapénzt kell kérni.

A krétával is spórolni kell, ismerjük meg a további tapasztalatokat. Az egyik iskolában 5 darab kréta jut egy hétre egy osztálynak, a pedagógusoknak azt mondták, keveset írjanak a táblára. A vécépapíron pedig másfél évig vitatkozott a Klik és az MKMK, hogy kinek kellene megvennie, végül most a szülők és a pedagógusok veszik. Béres Ildikó elmondta: tavasszal szó volt arról, hogy az iskolák kapnak majd egy kártyát, amin lesz valamennyi pénz, hogy a sürgős kiadásokat ki tudják fizetni. Úgy tudja, van olyan tankerület, ahol ezt már bevezették, Miskolcon viszont még nem.

De ez még nem minden. Az igazgatók panaszkodnak arra is, hogy az MKMK takarítói és karbantartói között sok a közfoglalkoztatott.

Ők a munkájukat nem végzik el rendesen, senki nem ellenőrzi őket, és az MKMK-tól azt az utasítást kapták, hogy nem kell hallgatni az igazgatóra – sorolja a gondokat Béres Ildikó. A problémákkal kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Klik Miskolci Tankerületének, várjuk a válaszokat.

Kerestük az MKMK igazgatóját is, de ő jelenleg szabadságát tölti, és helyette nem nyilatkozott senki.

ÉM-HE


Késnek a pótlékok

Bodolay Zoltán, a PSZ megyei elnöke mindehhez hozzáteszi: a bajok legfőbb forrása, hogy a Klik anyagi problémákkal küzd. Úgy hallotta (ez még nem biztos), talán veszélyben van a pedagógusok bérfejlesztése is. Vagy ha megtörténik, pénzforrásokat kell átcsoportosítani. Az igazgatók arra panaszkodtak, hogy gond van a pótlékok kifizetésével, és nem minden intézményben történt meg nyáron a vizesblokk tisztasági festése. Volt olyan iskola, ahol azt jelezték: rengeteg adminisztrációs terhet róttak a vezetésre és a pedagógusokra. Ráadásul mindent számítógépen kell rögzíteni, ami az idősebb korosztálynak nem megy könnyen.

Vissza

Elegük lett a Klikből, olvasom a hírekben. Tudják, a Klik 2013-tól az állami iskolák fenntartója. Először azt hittem újabb fenntartóváltás következik, de aztán kiderült, azoknak az önkormányzatoknak van elegük a Klikből, melyek az elmúlt években vállaltál iskolájuk működtetését. Hegyi Erika jegyzete. tovább »

„Végre, valaki megmondja, hogy mit is kellene a tanítási órán csinálnunk”

Hejőkeresztúr, Miskolc – A nemzeti tanévnyitót az idén a hejőkeresztúri általános iskolában tartják. Interjú: Kovácsné dr. Nagy Emesével, a hejőkeresztúri általános iskola igazgatójával. tovább »

“Csak vele tudjuk elképzelni a munkát!”

Aszaló, Miskolc – Az aszalói tantestület kiáll az iskola igazgatója mellett. tovább »

Tanévkezdés problémákkal – Iskolaviták két helyen Borsodban

Aszaló, Emőd – Két megyénkbeli településen is vitás helyzet alakult ki az iskolakezdésre. Aszalón tüntetés volt szerdán reggel az iskola előtt, aláírásokat gyűjtöttek, Emődön pedig a fenntartóváltás körül alakultak ki bonyodalmak. tovább »

Lesz meglepetés: már nem úgy hívják az iskolákat, mint eddig

Borsod-Abaúj-Zemplén – Nyáron 21 megyénkbeli szakközép- és szakiskola a Klik fenntartásából a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz került. tovább »








hirdetés