Ne csak nézz, hanem láss

Most, hogy szakértők hada ízlelgeti, vajh a bécsi közértben vehető csoki csokibb-e, mint amit ugyanezen a néven ugyanezen gyártó kínál nálunk, becsatlakoznék a kajakontroller-mozgalomba, mint lelkes amatőr. Kiss László írása.

Kovácsék alighanem átlagosan egy méter magasak, mint a cirkuszi porond sztárjai.”

Először is, végtelen sajnálatomat kell kifejeznem a globalizáció miatt. Jó húsz–harminc évvel ezelőtt az utazás egyik gyönyörét az adta, hogy bementünk egy külföldi élelmiszerboltba és minden más volt. Egy kulináris kaland, elég volt, ha csak Szlovákiáig jutottunk el – mert azt még megfejtettük, hogy a kokosova kókuszost, az ananasova meg ananászost jelenthet, de a rengeteg egyéb eledel tök ismeretlen volt nálunk – legalábbis abban a formájában. Hát még ha messzebb mentünk! Ott aztán tényleg minden csupa izgalommal járt: nekem például sikerült Finnországban olyan péksüteményt vennem, amit még otthon sütni kellett volna, de ez nekem nem derült ki. Kicsit ízetlen volt, rágós, de gondoltam, hát ilyen az északi ízlés.

Manapság teljesen mindegy, hova megyünk, Európában mindenütt ugyanaz van a polcokon. Már szellemi izgalomnak számít, ha felfedezünk egy olyan ízesítést a nálunk is hemzsegő márka termékei között, amit még nem láttunk. De majd fogunk, az tuti. Van ebben valami végtelenül szomorú, lehangoló, ez a generális ízlésvilág. Vannak kitörési kísérletek persze a magyar cólától kezdve egészen odáig, hogy magyar whisky is készül már – de nem valami pancsolt lötty, hanem rendes, korrekt hat-nyolc éves hordós érlelésű malátawhisky.

De hát ezek a fecskék nem csinálnak nyarat, a tömeg nem ezt issza, eszi, hanem ugyanazt mindenki az Atlanti-óceán partjától a Fekete-tengerig. Így persze az egész olyanná válik, mint az élsport, ahol az ezredmásodpercek is számítanak, annyira kiélezettek már a teljesítmények. Ha mindenki ugyanazt a mogyorókrémet eszi, akkor bizony ott már olyan nüansznyi különbségeket is fel lehet fedezni értő ízlelőbimbókkal, mint egy bordeaux-i csúcsborversenyen.

Érdekes, hogy ezen vergődnek most, hogy halványabb a nem tudom milyen por a másiktól, amikor lenne egy sokkal nyilvánvalóbb terület, ami viszont tiszta átverés – ízlelni se kell hozzá. A neves gyorséttermi hálózatok étkeinek képeiről beszélek. Ugyan nézzenek már rá egy wrap vagy hamburger vagy akármi kitett kinyomtatott képére, majd csomagolják ki, amit kaptak… És ezt természetesnek vesszük. Hogy amit látunk, köszönő viszonyban sincs a valósággal. Hogy ez a kis nyomorult zsemleszerű izé lenne az, amiből a képen kilógott a félméteres hús a hatalmas sajttal meg a bokornyi zöldekkel?

Most arról nem beszélnék, hogy a különféle ilyen-olyan porok, amiből leves terem elkészítve, hogy néznek ki a képen a csomagoláson és hogy a valóságban. De van más példám is: jön a nyár és a kerti felfújható medencék szezonja. Nézzük csak meg az áruházi katalógusokat majd. Számítógéppel belenyomorított család integet derékig merülve a medencéből, mint Floridában. Ha elolvassuk a medence méreteit, kiderül, hogy a képen lévő Katalógus Kovácsék alighanem átlagosan egy méter magasak, mint a cirkuszi porond sztárjai. Egyszóval: ne csak ízlelgessünk, nézzünk is. De úgy, hogy lássunk is…

– Kiss László –








hirdet�s