„Ne büntessük meg a gyereket a rossz bizonyítvány miatt!”

Ha nem megfelelő a tanulmányi eredménye a gyereknek, büntetés helyett beszéljünk vele, hogy szerinte mi lehet az oka a rossz jegyeknek!
Ha nem megfelelő a tanulmányi eredménye a gyereknek, büntetés helyett beszéljünk vele, hogy szerinte mi lehet az oka a rossz jegyeknek! - © Fotó: Thinkstock
Borsod-Abaúj-Zemplén – Bizony sok gyerek szorongva vagy félve megy haza a félévi értesítőjével – mondja a szakember.

Mit tegyünk, ha nem vagyunk elégedettek gyermekünk tanulmányi eredményével? És mit tegyünk, ha elégedettek vagyunk? Mikor jelez a gyermek viselkedése, vagy rossz osztályzata valamilyen problémát? Ezek a kérdések igencsak időszerűek, hiszen pár nap múlva véget ér a tanév első féléve, a diákok pedig megkapják bizonyítványukat az első 5 hónap eredményéről.

Az ötödik és a kilencedik osztály mindig nehezebb a gyerekek számára.” Szögedi Dalma

A kérdések megválaszolásában Szögedi Dalma iskolapszichológus volt segítségünkre, aki elöljáróban hangsúlyozta: igazából ilyenkor nem bizonyítványt kapnak a gyerekek, hanem csak tájékoztatót, ami a szülők és a pedagógusok számára is hasznos információkat tartalmaz.

Nem mernek hazamenni

– Azt gondolom, hogy mindenképpen fontos a gyerekekkel beszélni, akkor is, ha tetszik, amit látunk az értesítőben, és akkor is, ha nem. Mert nemcsak akkor kell a gyerekkel leülni, ha úgy látjuk, hogy nem fordít elég energiát az iskolára és a tanulásra, hanem akkor is, ha megfelelőnek tartjuk az eredményét. Az erősségeit mindenképpen ki kell emelni, megdicsérni azért, ha magához képest megfelelően fejlődött – hangsúlyozta a szakember.

Jelezte: általában nem „derült égből villámcsapásként” jelennek meg a félévi értesítőben a jegyek. Tehát amelyik szülő azt mondja, hogy nagyon meglepték az osztályzatok, akkor ő valószínűleg nem nagyon követte az adott félévben gyermeke iskolai előmenetelét. Alsó tagozatban ez még nemigen fordul elő, felsőben már igen, a középiskolás korosztály szülei közül pedig többen elhanyagolják a szülői értekezletre járást, a fogadóórákat. És bizony épp ez az a korosztály, amely félév vagy év végén veszélyeztetett. Nem gyakran, de előfordul, hogy a középiskolások ilyenkor a rossz bizonyítvány miatt nem mernek hazamenni, elcsavarognak, és még az öngyilkosság lehetősége is megfordul a fejükben, mert szégyenkeznek vagy félnek a szülők reakciójától. A fiatalabbak hazamennek ugyan, de gyakran ők is szoronganak, rettegnek hazavinni a rossz értesítőt.

a-szuloi-megerositeseken-dicsereteken-is_650

A pszichológus felhívta a figyelmet: fontos tudni, hogy az ötödik és a kilencedik osztály mindig nehezebb a gyerekek számára, mint a negyedig vagy a nyolcadik. Hiszen új tanárok, új tantárgyak, új számonkérési módszerek, új iskola vár a gyerekre, és ilyenkor több időt kell neki adni, hogy a képességeinek megfelelő eredményt tudja elérni. Ezeken az évfolyamokon tehát olyankor egy egész jegyet is ronthatnak a diákok. Jó, ha erre a szülő előre felkészül. A tapasztalt osztályfőnök egyébként elmondja a szülőknek, hogy ne essenek kétségbe, ha ilyenkor rosszabb jegyeket látnak az értesítőben.

A munkát ismerjük el!

Szögedi Dalma hangsúlyozta: semmiképpen ne büntessük gyermekünket a nem megfelelő tanulmányi eredménye miatt. Először magunkat vizsgáljuk meg, hogy nincsenek-e túlzott elvárásaink, olyan eredményt várunk-e a gyerektől, ami az ő képességeinek megfelel. Nem érdemes a sportot, a szabadidőt és az elektromos kütyüket megvonni tőle büntetés gyanánt. Célravezető lehet viszont tanulási stratégia kialakítása. Beszéljük meg a gyerekkel, hogy ő mit gondol, mi lehet a gyenge eredményének az oka, miért nem tud megfelelően koncentrálni, van-e valamilyen nehézsége az iskolában vagy otthon.

Ha nem tudnak tanulni

Gyakran az a gond, hogy a gyerek nem tud tanulni, mivel se az iskolában, se otthon nem tanítjuk meg neki – mutatott rá a pszichológus. Ilyenkor segíthet a tanulástechnikai és tanulás-módszertani tréning. Ehhez ma már nagyon jó könyvek kaphatók, úgyhogy a szülők ezek segítségével otthon is tudnak a gyerekkel foglalkozni.

– Ha elégedettek vagyunk csemeténk osztályzataival, mindenképpen dicsérjük meg! De soha ne az eredményt ismerjük el, ne az ötösöket vagy négyeseket, hanem azt a munkát, ami mögötte van! – tanácsolta a szakember.

Hegyi Erika








hirdetés




hirdet�s