Ne azt keressük, ami széthúz: Aratónap Gesztelyben

Készül a fotó
Készül a fotó - © Fotó: Bujdos Tibor
Gesztely – Szombaton hetedik alkalommal rendeztek Aratónapot Gesztelyben.

Pál apostol is azt mondta, hogy ne azt keressük ami széthúz, hanem azt, ami összeköt bennünket és az itt élőket ez az esemény, úgy gondolom, hogy összeköti – nyilatkozta a megnyitó után portálunknak Simon István polgármester. – Nagyon fontos számomra az aratás hagyománya, hiszen a Mi­atyánkba is benne van, hogy „a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Érdekes, de ez az, ami leginkább hiányzik az emberek számára, és ez az, ami talán ha nem lenne ott, akkor egy hiányérzet keletkezne bennünk. A falu apraja-nagyja itt van és hála Istennek nemcsak a településünk lakosai látogattak el erre a számomra nagyon fontos rendezvényre, hanem a környező településekről is szép számmal jönnek. Mivel szűkösek a keretek, ezért az idei rendezvényünket úgy gondoltuk, hogy a gesztelyiekkel „töltjük meg”.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Ez azt jelentette, hogy az általános iskolás és óvodás gyerekek műsorával, a helyi Csokonai népdalkörrel, néptánccsoporttal, és a testvértelepülés népdalkörével egyesítve állt össze a program. Ugyanakkor fellépett Gáspár Anni, a Papa Blues Band Orosz Győzővel.

– Ők mindketten gesztelyi születésűek, itt éltek hosszú ideig, nagyon büszkék vagyunk rájuk, örömmel fogadták el a felkérésünket – tette hozzá a polgármester.

A nap végén az Arató Videó Disco időutazós muzsikáira rophatták a helyiek és aki még bírta.

– ÉM-JLI –








hirdetés










hirdet�s