Friss hírek

2010.04.12. 13:06

VÁLASZTÁS 2010 - A Progresszív Intézet szerint felpörög a kampány a két forduló között

<p>Csak apróbb meglepetések voltak a választási eredményekben, de ezek nem teszik valószínûtlenné a Fidesz kéharmadát, mindössze izgalmasab lehet a két forduló közötti idõszak - mondta el a Független Hírügynökségnek Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzõje hétfõn. Hozzátette: megvan a kockázata, hogy a második fordulóban kevesen mennek el szavazni, ezért valószínûleg felpörög a kampány.</p>

Filippov Gábor elmondta: a részvételi arányok a vártnál magasabbak voltak, és az LMP szereplése is elgondolkodtató volt, mert a közvélemény-kutatókat is meglepte, hogy a bizonytalan szavazók az utolsó pillanatban a Lehet Más a Politika mellett tették le voksukat. Az elemzõ szerint emellett a szocialista szavazók egy része a Kubatov-beszéd miatt döntött úgy, hogy elmegy szavazni.

A két forduló között intenzív kampány kezdõdhet - véli az elemzõ. Ezt azzal indokolja, hogy a Fidesz sikere egyben azzal a kockázattal is jár, hogy túl sok választó ringatja magát abba a hitbe, hogy lefutott az eredmény. Ez egyrészt azt jelentheti, hogy kevesen mennek szavazni, másrészt a résztvevõk másra, például a Jobbikra szavaznak. Ezt a Fidesznek el kell kerülnie, vagyis ébren kell tartania a hitet, hogy van tétje a második fordulónak - tette hozzá. A Progresszív Intézet szerint emiatt a Fidesz jobban belemehet konfliktusokba a következõ két hétben, több konkrétum kiderülhet a programokból, és megnõhet a miniszterelnök-jelölti vita esélye is.

Filippov Gábor szerint úgy néz ki, hogy összefüggés van az LMP bejutása és a két rendszerváltó párt kiesése között. Úgy véli: a Lehet Más a Politika egyfajta gyûjtõpárt lehet a "hontalanná vált" liberális szavazóknak, másrészt azoknak a kiábrándult baloldaliaknak, akik fogékonyak az LMP emberjogi és gazdaságpolitikájára. Hozzátette: a Magyar Demokrata Fórum kudarcának voltak elõzményei, mint például a kampányhibák és a párton belüli marakodás kiszivárgása, de nem volt alaptalan Dávid Ibolya meglátása, miszerint ellenséges médiakörnyezetben kellett dolgozniuk.

Az elemzõ szerint a Jobbik papírforma eredményt hozott, és kérdéses volt, hogy a hajrában képes-e nagyobb áttörésre. Ugyanakkor látni kell, hogy a párt támogatottsága 2004 óta duplájára nõtt, mert képes volt széles társadalmi csoportokat befogadni, azokat, akik kiábrándultak a pártokból és a politikából, de fogékonyak voltak a Jobbik egyszerû jelszavaira. Filippov Gábor szerint tanulság, hogy a párt tartósan szereplõje lehet a politikai életnek, és az önkormányzati választásokon képes lehet még egy áttörésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!