NATO Védelmi Miniszteri Találkozó Budapesten – forgalmi káosz várható

Hétfő reggel óta forgalmi korlátozás van érvényben Budapesten a NATO védelmi minisztereinek találkozója miatt a XIII. kerületben a Bessenyei utcában. A szövetség védelmi miniszterei október 9 és 10 között tanácskoznak Budapesten, a rendezvény miatt mindkét napon komoly biztonsági intézkedések lesznek. Keddtől már jelentős forgalomkorlátozásokra, elterelésekre és útlezárásokra kell számítani a fővárosban.

A találkozóra összesen 41 delegáció érkezik. A 26 tagállam képviselői mellett meghívást kaptak az afganisztáni ISAF-műveletekben (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők) résztvevő országok, valamint a NATO-tagjelölt Horvátország és Albánia is. Minden delegációt az adott ország védelmi minisztere vezeti.

A NATO tagállamok védelmi miniszterei évente három alkalommal találkoznak, ebből egyszer, Brüsszelben, a NATO központjában, további két alkalommal pedig informális ülést tartanak egy-egy tagállam fővárosában. Ez lesz most Budapesten.

A Honvédelmi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság közösen kiadott közleménye szerint már október 6-tól reggel hat órától 12-én éjfélig tilos lesz megállni a XIII. kerületben a Bessenyei utca mindkét oldalán a Hegedűs Gyula utca és a Pannónia utca között. Ezt az útszakaszt le is zárták, már hétfőn reggel.

Szintén megállási tilalom lesz október 7-én este 8 órától 2008. október 10-én éjfélig az V-IX. kerületben az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán; a Pesti alsó rakparton a Közraktár utca és a Garibaldi utca között a felhajtókon is; a Dorottya utca mindkét oldalán a Roosevelt tér és a Szende Pál utca között; a Szende Pál utca mindkét oldalán; a Vigadó utca mindkét oldalán a Vörösmarty tér és az Apáczai Csere János utca között; a Deák Ferenc utca, a Türr István utca, az Aranykéz utca, a Régiposta utca, a Galamb utca, valamint a Pesti Barnabás utca mindkét oldalán.

Október 8-án este 8 órától 09-én délután 3 óráig az V. kerületben, a Kossuth téren körben, a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Balaton utca között, a Szalai utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között,az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között, a Vajkay utca mindkét oldalán, valamint a Széchenyi felső rakparton a Kossuth tér és a Markó utca között.

Október 9-én reggel 6 órától éjfélig a XIV. kerületben az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és az Állatkerti út között,a Hősök terén körben, az Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti út között, a Műjégpálya előtt is.

A forgalom elől teljesen elzárják október 06-án reggel 6 órától október 12-én éjfélig a XIII. kerületben a Bessenyei utca Hegedűs Gyula utca és Pannónia utca közötti szakaszát.

Szintén lezárják a forgalom elől október 8-án és 9-én délután fél négy és este hét óra között a Kossuth teret. Október 9-én 0 órától 10-én éjfélig a V-IX.kerületben az Apáczai Csere János utca, a Pesti alsó rakpart Közraktár utca és Garibaldi utca közötti szakaszát, a Dorottya utca Roosevelt tér és Szende Pál utca közötti szakaszát, a Szende Pál utca, a Vigadó utca Vörösmarty tér és Apáczai Csere János utca közötti szakaszát és a Deák Ferenc utcát, a Türr István utcát, és a Régiposta utcát is.

A MÁV Start tájékoztatása szerint szerdán és csütörtökön a Ferihegy 2 környékét érintő útlezárások miatt érdemesebb lesz vonattal beutazni a fővárosba. Ezért csütörtökön délelőtt és pénteken délután a MÁV Start a Vecsés felől érkező szerelvényeit plusz kocsikkal közlekedteti.