NATO-MINISZTERI – Magyarország koncepciója igazolódott – Szekeres

Szekeres Imre honvédelomi miniszter a magyar koncepció igazolását látja azokban a határozatokban, amelyeket a NATO védelmi miniszterei hozak kétnapos budapesti értekezletükön. Szekeres a tanácskozás után nyilatkozott erről újságíróknak.

Szekeres megállapítása arra a döntésre vonatkozik, hogy a tagállamok a szárazföldi erőik 50 százalékát teszik alkalmassá külföldi bevetésre. A ma érvényes norma szerint ez az arány 40 százalék.

Magyarország azon NATO-tagállamok közé tartozik, amelyek a külföldi telepíthetőség fokozását sürgették már egy ideje. Sőt Magyarország 50 százalék helyett 60 százalékot javasolt.

Ma a magyar szárazföldi erők 29 százaléka alkalmas külföldi akció végrehajtására. A tervek szerint ez az arány 2011-re 40 százalékra emelkedik, a hosszú távú terv szerint pedig 2017/18-ra eléri a 60 százalékot.

Szekeres szerint ugyancsak a magyar álláspont igazolásaként a NATO-ban megnyílt az út a közös finanszírozás felé. Ez azt jelenti, hogy a közösen elhatározott feladatokat közösen fogják finanszírozni. Ma még az a gyakorlat, hogy minden tagállam eldönti, hogy egy közös feladatból milyen részt vállal, és annak költségét mindenki, maga fizeti.

A közös finanszírozás előfutáraiként a budapesti értekezlet idején írták alá a stratégiai légi szállítási képesség javításáról szóló megállapodást. Eszerint 10 NATO-állam, köztük Magyarország, valamint a semleges Svédország és Finnország közösen szerez be
C-17 típusú stratégiai teherszállító repülőgépeket. A repülők karbantartó bázisa Pápán lesz.

A C-17 csaknem 4,500 kilométerre tud elszállítani 77 tonnát, és nehéz körülmények között is repülőképes.

Ennek a nehéz légiszállító repülőezrednek amerikai lesz a parancsnoka, és svéd a parancsnokhelyettese. A pilótákat és a személyzetet az együttműködésben részt vevő államok adják.

A C-17-eseket az adott országok nemzeti céljaira fogják felhasználni, továbbá NATO-, ENSZ- vagy EU-s feladatok teljesítésében fognak részt venni.

Magyarország hasonló kezdeményezést tett elavult orosz helikopterek közös modernizálására is.