NATO-miniszteri – az amerikai védelmi miniszter dicsérte Magyarországot

Méltatta a magyar haderőreformot Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerdán Budapesten, a magyar partnerével folytatott tárgyaláson. Erről Szekeres Imre honvédelmi miniszter számolt be újságíróknak a találkozó után.

Szekeres Imre szerint Robert Gates nagyra értékelte Magyarország afganisztáni és koszovói békefenntartó tevékenységét. Az amerikai védelmi miniszter pozitívan értékelte az úgynevezett C-17-es megállapodást, amelynek értelmében több NATO-tagország együttműködik az észak-atlanti szövetség katonai szállítókapacitásának növelésében, C-17-es típusú teherszállító repülőgépek vásárlásában. A gépek karbantartó bázisa Pápán lesz.

A tárgyalásokon szó volt arról is, hogy bővítik a magyar-amerikai kétoldalú katonai együttműködést Afganisztánban. Ennek értelmében az Amerikában kiképzett szolnoki különleges katonai egység tagjai Afganisztánban amerikai technikai segítséget és védelmet kapnak majd.

Robert Gates és Szekeres Imre a tárgyaláson egyetértettek abban, hogy az Egyesült Államok támogatja az európai NATO-tagok együttműködését a helikopterek felújításával kapcsolatban.