NATO-csúcs – Karzai: az átmenet nyomán Afganisztán nem lesz többé teher

Washington, 2012. május 20., vasárnap (MTI) – Az átmenetet, vagyis azt követően, hogy a NATO-tól az afgán erők veszik majd át az országukban a biztonsági feladatokat, “Afganisztán nem lesz többé teher” a nemzetközi közösség, az Egyesült Államok és szövetségesei számára – jelentette ki vasárnap Chicagóban Hamid Karzai afgán elnök.

Karzai azután nyilatkozott így, hogy a chicagói NATO-csúcs megkezdése előtt megbeszélést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel. Karzai egyetértett a sajtónak vele együtt válaszoló Obamával, hogy “Afganisztán nagyon várja már a háború végét”, és arról beszélt: országa nagyon várja már, hogy “önerőre” tudjon támaszkodni. Az afgán elnök fontosnak nevezte, hogy a szövetségesek biztosítsák Afganisztánt abban, hogy “stabil és erős lépéseket tehessen” az ehhez vezető úton. A NATOcsúcs egyik kulcstémája, hogy ki fogja fizetni a 2015-re 352 ezer fősre felduzzasztandó, majd később “fenntartható” szintre csökkentendő afgán erők fenntartását. Ennek ára Tom Donilon, Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának előzetes becslése szerint évi 4 milliárd dollár lesz és Washington mintegy 30 országgal tárgyalt arról, hogy ebből részt vállaljon.

A konkrét bejelentések közül több a NATO-csúcsra várható, de Donilon elöljáróban elmondta, hogy Nagy-Britannia évi 110, Ausztrália 100, Németország pedig 195 millió dollár befizetését ígérte.
Obama a Karzai-jal együtt megtartott vasárnapi sajtótájékoztatóján kitért a felajánlások mértékére vonatkozó kérdés elől, rámutatva, hogy a nap folyamán még találkozik a sajtóval. Az amerikai elnök elmondta, hogy a NATO támogatást nyújt majd az afgán biztonsági erőknek az átmenet időszakában, és kijelentette, hogy azok “kiváló haladást értek el”. “Ez a NATO-csúcs azt tükrözi, hogy a világ az általunk lefektetett stratégia mögé állt” – jelentette ki Obama.

A tájékoztatón nem részletezték a kétoldalú megbeszélés egyik fő témáját, azt, hogy a 2014-ben megtartandó afgán választáson hogyan biztosítsák a vetélytársak szabad versengését, hogyan csökkentsék a csalás lehetőségét és hogyan támogassák a majdani győztest. Karzai korábban többször is bejelentette, hogy az elnöki ciklusa végén, 2014-ben távozik majd hatalomból. A 2009-es elnökválasztás idején súlyos választási csalásokat követtek el, és Karzaira hatalmas nyomás nehezedett annak érdekében, hogy rendezzenek második fordulót is. Ez azonban nem történt meg, mert Karzai ellenfele a korrupció “lehetetlen” szintje elleni tiltakozásképpen visszavonta jelöltségét. Az incidens után lehűlt az amerikai-afgán viszony, mert Karzai azt gyanította, hogy az Obama-kormány ejteni akarja őt. Az Obama-Karzai megbeszélésen az előzetes tájékoztatás szerint szó esett az afgán kormány és a tálibok közötti tárgyalások és egy békeszerződés perspektíváiról is.