NATO-CSÚCS – védelmi miniszteri értekezlet óriási lezárásokal – forgalmi káosz várható

Hatalmas lezárásokra készülhetnek az autósok már szerdától a csütörtök-pénteki, budapesti NATO-csúcs miatt. A Ferihegyi repülőtérről a belvárosba vezető útra, a Kossuth térre, a Hősök terére, a pesti alsórakpartra és a belváros egy részére sem lehet majd behajtani. Ennél is nagyobb lesz az a terület, ahol nem lehet parkolni. A korlátozások a csütörtök-pénteki informális találkozó végeztével és a delegációk elvonulása után érnek csak véget. Három belvárosi hotel, a Sofitel, a Mariott és az Intercontinental környéke – itt lesz a csúcstalálkozó és a sajtóközpont – hermetikusan le lesz zárva, oda csak kijelölt ellenőrző pontokon át lehet bejutni.

Már szerdán délután megkezdődnek a budapesti NATO-csúcs miatt lezárások. Délután fél négytől nem lehet majd behajtani a Kossuth térre, estétől pedig a gyorsforgalmi út és az Üllői időszakos lezárása várható a delegációk érkezése miatt. A Belvárosban heremtikusan elzárt terület is lesz, illetve csütörtökön délelőtt le lesz zárva a Kossuth tér, mert miután Gyurcsány Ferenc és utána sólyom László fogadja a NATO főtitkárát, a Parlamentnél rendezik meg az Afganisztánban szolgáló negyedik váltás magyar egység visszafogadó ünnepségét. Ezen szintén résztvesz a NATO főtitkára is.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a NATO értekezlet biztosításáról hétfőn a Honvédelmi Minisztériumban számolt be újságírók előtt. Elmondta, hogy a Sofitel, a Mariott és az Intercontinental szállodák környéke hermetikusan le lesz zárva. Oda csak az intézményeket ellátók, a környék intézményeiben dolgozók és az ott lakók hajthatnak be. Az érintettek parkolókártyákat kaptak, amivel a területen lévő mélygarázst használhatják.

A hermetikus zárás a Dorottya utca, Váci utca, Régi posta utca, Március 15-e tér, pesti alsó rakpart, Eötvös utca és ismét a Dorottya utca eleje által bezárt körre érvényes. Ezen a körön az óramutató járásával megegyező irányban lehet közlekedni, de a hétköznapi forgalom elöl az utcák által határol terület el lesz zárva kordonokkal, rendőrségi szalagokkal és paravánokkal. Az Erzsébet -és a Lánchídnál, illetve a terület két oldalán ellenőrző pontok lesznek, akiknek parkolókártyájuk van, azok is csak ellenőrzés után hajthatnak be. A vigadó térnél gyalogos áteresztő pont lesz.

A biztosítás 2-es, vagyis a második legszigorúbb fokozatú lesz hét különösen védett személy körül, ami azt jelenti, hogy a legszigorúbb fokozathoz képest csak a légteret nem zárják le. Egyébként általánosságban 3-as fokozatú biztonsági intézkedések lesznek. Az elzárt területen lakóknak ajánlásokat fogalmazott meg a Köztársasági Őrezred. Egyebek mellett felhívták a figyelmüket, hogy az ablakokban ne tegyenek félreérthető mozdulatokat, de azért senkinek nem lehet baja, ha szellőztet. Lehetséges, hogy 3 delegáció közúton érkezik Ausztria irányából, akkor az M1-esen is lehetnek időszakos zárások. Általában azonban a Ferihegy 1-es terminálról érkeznek a delegációk, ezért időszakonként a ferihegyi gyorsforgalmi utat teljesen lezárják.

Mivel csütörtökön este a Szépművészeti Múzeumban fogadást adnak a delegációknak, ezért a városban a lezárt terület és a múzeum között is kell majd időszakos forgalmi korlátozásokra számítani, főként az Andrássy út és a Hősök tere környékén. Általános szabály, hogy akinek nem muszáj, ne üljön kocsiba. Mivel parkolási tilalmak is lesznek, az elszállított kocsikról a 112-es központi számon lehet érdeklődni.

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy a reptér úgy fog működni, mint más napokon, de az odaérkezésre az közúton érkezők egy órával többet számoljanak. A delegációk miatt a legforgalmasabb időpontok a szerda este fél hét és fél tíz között, csütörtökön reggel nyolc és délután egy között, illetve a delegációk távozásakor pénteken dél és este hét óra között.

A repülőtérre indulóknak három elkerülő útvonalat ajánlanak. A Belváros felől: Soroksári út, Határ út, Üllői út, 4-es út. Észak felől: Külső Váci út, M0-ás északi szakasz, 4-es út. Budáról: Petőfi híd, Soroksári út, Grassalkovich út, Ócsai út, M0-ás a 2-es terminálra.

A terminál előtti parkoló korlátozás nélkül használható, de a felső “félkaréj” le lesz zárva. Az aktuális helyzetről a reptér oldalán, a www.bud.hu oldalon, vagy a rendőrség www.police.hu oldalán lehet tájékozódni.

Balogh-Fazekas Anita, a MÁV Start szóvivője elmondta, hogy a monorierdei baleset után már helyreállították a vasúti pályát, ami azért fontos, mert a közúti zárások miatt ebbe az irányba, a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon érdemes lesz inkább vonattal közlekedni. A vonatok menetrend szerint, de több kocsival közlekednek majd.

A NATO védelmi minisztereinek informális csütörtök-pénteki találkozójára 41 delegáció érkezik majd Budapestre – számolt be Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. 26 tagállam, 12 meghívott ország és Albánia, illetve Horvátország a két NATO-várományos állam képviselői érkeznek. Az értekezleten a NATO jövőjéről, egy új stratégia előkészítéséről illetve az afganisztáni misszióról lesz szó. Magyarország 2006-ban jelezte, hogy megrendezné ezt az eseményt. A magyar felvetések, hogy az afganisztáni feladatot közös kasszából – és ne országonként – finanszírozzák, illetve a misszió céljaira a magyar helikopter felajánlások is szóba kerülnek majd. Afganisztánban ugyanis nincs a missziónak elég helikoptere, Magyarország felajánlott négyet, ha a NATO felújítja. Erre a britek már pénzalapot gyűjtöttek, a franciák vállalták a személyzet kiképzését.








hirdetés




hirdet�s