Top 100

2019.11.21. 14:00

Tízéves a gazdasági díj

A tavaly megújult elismerést Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezetője vehette át.

Hegyi Erika és Tajthy Ákos

Az első, megyei cégeket listába szedő TOP 100 éppen húsz évvel ezelőtt jelent meg az idén hetvenötödik születésnapját ünneplő Észak-Magyarországban – emlékeztetett az idei díját­adón Uri Mariann, a megyei napilap főszerkesztője.

Mint mondta, 2006 óta készül az adóhatóság szakembereivel és a BOKIK kollégáival közösen, amit ezúton is köszönünk nekik, 2010-ben pedig az Észak-Magyarország vezetése azt is elhatározta, hogy az akkori osztrák anyacég mintájára gazdasági díjat alapít a lapunk által életre hívott megyei TOP 100 kiadvány kapcsán.

A TOP 100 Gazdasági Díjjal azokat a megyénkbeli cégtulajdonosokat, cégvezetőket avagy menedzsereket szeretnénk elismerni, akiknek munkáját kiemelkedő eredmények kísérik, s akikre méltán lehetünk büszkék.

– Ez a tizedik díj, amit ma átadunk, arról, hogy ki kapja, a tavaly megújult zsűri döntött. Tagjai: a mindenkori megyei kormánymegbízott, a megyei közgyűlés elnöke, az egyetem kancellárja, a BOKIK és a VOSZ elnökei, valamint az Észak-Magyarország főszerkesztője, kiegészülve a regnáló TOP 100 gazdasági díjassal, azaz ebben az évben Sándor Attilával. Idén 7 jelölt közül választottunk, a szűkítésben végül 3 jelölt maradt, közülük a legtöbb szavazatot Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezetője kapta – jelentette be Uri Mariann, aki azt is hozzátette, a tavaly megújult gazdasági díjat idén is a Hollóházi Porcelángyár készítette, és kicsinyített mása annak, melyet Nigel Mansell vehetett át 1989-ben a Hunga­roringen az első helyért.


Korábbi díjazottak:

2010: Barkóczi István (FUX)

2011: Tóth György (Star Plus)

2012: Kovács István (Kovács Kft.)

2013: Bányai Zoltán (Betatherm)

2014: Kiss László (KISS cégcsoport)

2015: Kovács F. László (Ongropack)

2016: Derczó István (Weinberg)

2017: Tóth László (Unió Coop)

2018: Sándor Attila (Miskolc Autó)


Tisztul megyénk gazdasága

A NAV adatai szerint gazdasági társaságaink bevétele jelentősen növekedett.

Megyénk gazdasági helyzetéről és a NAV új szolgáltatásairól tartott előadást a szerdai TOP 100 rendezvényen Kovácsné Fecz Csilla, a NAV B.-A.-Z. Megyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatója.

Elöljáróban úgy fogalmazott: öröm látni, hogy a megye jelentős vállalkozásokat tudhat magáénak. A nyolcvanegyezer adózó 40 százaléka úgynevezett adószámos magánszemély, 28 százaléka pedig egyéni vállalkozó. Az elmúlt évben 1400 fővel bővült ezen vállalkozók köre. Rájuk kedvezően hatott a kata, azaz a kisadózók tételes adózása, ez tükröződik a vállalkozási kedv növekedésében is.

Nőtt a bevétel

A gazdasági társaságok 70 százaléka profitorientált, ezek száma 500-zal csökkent. Mellettük a nonprofit vállalkozások, valamint a költségvetési szervek 30 százalékos részarányt képviselnek.

 

– A gazdasági társaságok számának csökkenése mögött a gazdaság tisztulása áll.

A megye gazdasági helyzete átláthatóbb, mivel olyan kényszervállalkozások és fiktív vállalkozások szűntek meg, melyek a megye gazdasági helyzetét nem feltétlenül segítették – fogalmazott az igazgató.

Azzal folytatta, hogy az elemzések, így a TOP 100 kiadvány is a társasági adó hatálya alá tartozó gazdálkodók adataiból készült.

A számok azt mutatják, hogy megyénkben a gazdasági társaságok árbevétele 413 milliárd forinttal növekedett 2017-hez képest, ami 11 százalékos növekedést jelent.


Az értéket meg kell mutatni!

Megyénk gazdasági fejlődése az országos átlag felett van, mondta Bihall Tamás.

– A TOP 100 megyénk kiemelkedő gazdasági eseménye, ahol valóban a legnagyobb és legeredményesebb cégek képviselői találkoznak – fogalmazott Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, úgy folytatva –, indokolt egy-egy rövid időszakot is értékelni. A TOP 100 kiadvány hiánypótló, hiszen kiváló elemzésekkel, statisztikákkal mutatja meg, hogy a megye gazdasága hogyan teljesít, hol állunk, ami alapján megfelelő döntéseket tudnak hozni a vállalatok vezetői.

Erősödő termelés

Bihall Tamás hangsúlyozta: megyénk értékeit meg lehet és meg is kell mutatni. Borsod-Abaúj-Zemplén alapvetően ipari megye, az is volt, és az is lesz, miközben nagyon sok egyéni értékkel és gazdasági értékkel bír. De az adatokból kitűnik, hogy az ipari termelés dominanciája erősödik. Megyénk gazdasági fejlődése az országos átlag felett van.

– Ez fantasztikus teljesítmény, hiszen volt olyan időszak, amikor a gazdasági fejlődést vizsgálva az utolsó előtti helyen álltunk – tette hozzá az elnök. Jelezte, a TOP 100-cégek teljesítménye kiemelkedő, az exportrészesedésük majdnem 100 százalék, de kiváló a kis- és középvállalati mezőny is. Törekedni kell arra, a kisebb cégek is képesek legyen a külpiacokra szállítani.

Bihall Tamás jelezte: nagyon fontos a beruházások volumenmutatója. 2018-ban megyénkben 56 százalékkal nőtt ez a mutató a korábbi évekhez képest, ami erősen felülmúlja az országos átlagot.


Megkérdeztük: megyénk cégvezetőit idei teljesítményükről

Dr. Hajdú László,

az Expert Faktor Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója és a Borsod Agroker Zrt. igazgatóságának tagja

Bár két egymástól nagyon különböző cégről van szó, de a tulajdonosok elköteleződése összeköti őket. Mindkét cég jó évet zárt.

Hercsik István,

a MENTO Környezetkultúra Kft. ügyvezető igazgatója

A MENTO már évek óta stabilan tartja forgalmát, árbevételét és nyereségszintjét is. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is sokat kell majd dolgozni a siker érdekében.

Tóthné Drobni Erzsébet,

a Kaldera Kft. ügyvezetője

Úgy érzem, az elmúlt év egy kicsit nehézkes volt számunkra, sőt úgy általában a kis- és középvállalkozások számára is. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a cégünk jól működjön.

Lukács Gábor,

a Lukács Autó Kft. tulajdonos ügyvezetője és a Volvo gépjármű-márka helyi márkakereskedője

Az autós cégeknek minden év nehéz, de idén a gazdaságban mutatkozó fejlődés az autókereskedelemben is jelentkezett.

Orosz Gábor,

a Miprodukt Kft. ügyvezetője

A 2019-es év sikeresnek tekinthető a Miprodukt életében. A napokban derült ki, hogy középvállalkozás kategóriában a második helyet szereztük meg az Országos Foglalkoztatási Kft. pályázatán.

Vass László,

a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja

A BOKIK ebben az évben is rengeteget dolgozott, nagyon sok feladattal elkészültünk. 2020 fő feladata a szakképzési rendszer teljes átalakítása lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában