Naponta 70 kéretlen levél

Naponta 70 kéretlen levél
Naponta átlag 70 kéretlen levelet kap egy-egy internetező e-mail fiókjába – ez derült ki a McAfee informatikai biztonságtechnológiai cég kutatásából.

A világ különböző részein 50 önkéntest kértek arra, hogy 30 napon át internetezzenek mindenfajra védelem nélkül. A résztvevők olyan honlapokra is felmehettek, amelyeket a legtöbb internethasználó messzire elkerül, mert túl veszélyesek. A kutatás során azt mérték fel, hogy mely országokban kapják a legtöbb spam-et a felhasználók ilyen körülmények között. A felmérés szerint az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában és Olaszországban a legrosszabb a helyzet, de az első tízbe került például Hollandia, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Németország és Franciaország is.

A kutatás nem koncentrált kimondottan Magyarországra, de a McAfee hazai képviseletvezetője, Tóth Árpád elmondta: az arányok nálunk semmivel sem térnek el a többi ország eredményeitől. A magyar internetezők is átlagban 70 spam-et kapnak naponta. Ezek többsége pénzügyi jellegű kéretlen üzenet, amelyekkel az emberek hiszékenységét és rászorultságát használják ki. A többi között kedvező és gyors hitel- vagy hitelkártya bírálattal kecsegtetik őket, így a felhasználók megadják a nevüket, címüket, bankkártya számukat és biztonsági kódjaikat is, vagyis kiszolgáltatják a pénzüket. Ugyancsak gyakoriak a kereskedelmi jellegű e-mailek, amelyekben általában olyan termékeket, például gyógyszereket árulnak, amelyek reklámozása tiltott- tette hozzá.

A szakember elképesztőnek tartja, hogy még mindig van, aki bedől annak a nigériai lánclevélnek, amely évek óta kering a világhálón. Az e-mail küldője részesedést ajánl egy hatalmas örökségből. A levél szerint előkerült egy rég elveszett rokon végrendelete, de valamennyi összeget be kell ahhoz fizetnie, hogy hozzáférkőzhessen a vagyonhoz. A kezdő összeghez keres “adakozókat” a neten, akiket azzal hiteget, hogy a kölcsönadott pénzük helyett milliókat kapnak majd vissza a hagyatékból. A végén viszont senki sem kap egy fillért sem a befizetett összegért cserébe, a csalóknak pedig bottal ütheti a nyomát a károsult. Tóth Árpád megerősítette, hogy valóban voltak már magyar áldozatai a nigériai csalásnak. Sőt a képviseletvezető úgy tudja, hogy még a közelmúltban is volt olyan károsult, aki bedőlt ennek a spam-nek, pedig ennek az átverésnek már több éves múltja van.

Tóth Árpád szerint ennek az az oka, hogy egyre többen interneteznek idehaza is. A világhálót újdonságként veszik birtokba az új generációk és társadalmi rétegek, idősebbek és egészen fiatalok, valamint kevésbé iskolázottak is rendszeresen szörfölnek a neten anélkül, hogy tisztában lennének a veszélyekkel. A szakember szerint éppen ezért nagy szükség van a felvilágosításra és az oktatásra. Ez volt a célja a nemzetközi kutatásnak is, amivel a biztonságra akarták felhívni a figyelmet: meg akarták értetni az emberekkel, hogy már rendelkezésre állnak azok a technológiák, amelyekkel megvédhetik a gépüket és magukat is a támadásoktól.

Kapcsolódó:
  • Eltűnt az internetről a Kurucinfo
  • Feltámad a HD-DVD?
  • Egyszerűsödhet az ADSL-szolgáltatóváltás
  • A fájlcserélők mellett kardoskodnak
  • Temetés-megrendelés az interneten







  • hirdet�s