Napokon belül a kormány elé kerül a Nemzeti Energiastratégia

Székesfehérvár  (MTI) –  – Napokon belül a kormány elé kerül a 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia – jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára az Ország Szíve Klaszter székesfehérvári taggyűlésén.

    “Elsődleges feladatunk most, hogy végére érjünk a Nemzeti Energiastratégia megalkotásának” – mondta az államtitkár.
    Napokon belül a kormány elé kerül ez a 2030-ig szóló átfogó stratégia. Elfogadása esetén ősszel az Országgyűlés is megtárgyalhatja – tette hozzá.   
 Az államtitkár által vázolt menetrend szerint ezután a meglévő pályázatokat a stratégiához igazítják, hogy ne szétaprózott pályázati források legyenek, hanem hatékony, a helyi közösségeket segítő, a foglalkoztatást javító lehetőségek.
    Az államtitkár a nap folyamán a Videoton cégcsoport vezetőivel is tárgyalt. Áttekintették, hogy a nagy múltú, gépgyártással és elektronikai termékek előállításával foglalkozó cég miként kapcsolódhat be a zöldgazdaság fejlesztésébe, illetve az energetikai gépgyártásba.
    Kiemelte: vannak olyan részterületek már ma is, amelyek alkalmassá teszik a Videotont a decentralizált energiatermeléshez szükséges technikai berendezések gyártására. Többek között a biogáz termelés és -hasznosítás területén rendelkeznek olyan szakmakultúrával, hogy az országszerte induló fejlesztésekben részt vegyenek.
    Az Ország Szíve Klaszter az államtitkár szerint figyelmet érdemel, mert az önkormányzati társulások eddigi szokásaitól eltérően nem elsődlegesen a pályázati források után kutatnak, hanem a helyi erőforrások feltérképezését végzik el. Felmérik, helyben milyen természeti erőforrások állnak rendelkezésre, abból ésszerűen a jelenlegi technológiákkal milyen haszonra lehet szert tenni, s azt igazítják a helyi közösségek igényeihez.








hirdet�s