Napló-bringatúra

Napló-bringatúra
Nem csalódtak, akik a 14. Napló Bringatúrát választották szombat délelőtti programként, hiszen a kellemes időben, kiadós tekerés után, sokan ajándékokkal gazdagabban távozhattak a Malompark elől.  Napló-bringatúra II 2005.10.29 Napló-bringatúra III 2005.10.29

Az ifjabb korosztályt a családjukkal érkező nebulók, az iskolai mozgósítási verseny megnyerésére pályázó diákok képviselték. Az idősebbek képviseletében ott láthattuk a világválogatott kézilabdás Varga Istvánt, a Guinness-rekorder félkarú kerékpározót, Novák Ferencet is. Ám a legidősebb résztvevőnek járó különdíj, a 88 éves Balku Istvánt illette meg, aki hajdan a Mátrában fia meglátogatásával szerzett edzettséget a kerékpározással.

A másfél órásra tervezett 15 kilométeres bringatúra közös bemelegítéssel kezdődött, Pappné Magdi vezetésével. Ezután indult el a mezőny a Pallagi út irányába, rendőri felvezetéssel. Az első százfős élboly 12 óra 12 perckor érkezett vissza a parkolóba, ahol vitaminpótlásra szánt almakóstoló fogadta őket.

Ezután következett a nyereménysorsolás. A legifjabbaknak járó különdíjat Boján Vince,Vincze Tamás, és Gergely Ábel kapták, akik mindössze két évesen, a mama csomagtartójában utazták végig a távot. A fődíjat, a mountain bike kerékpárt Kissné Karacs Róza, a Vörömarty Mihály Általános Iskola tanárnője nyerte.

A legkülönlegesebb bringa tulajdonosának különdíját a Beregszászi-középiskola diákja, Gulyás Norbert érdemelte ki, aki két hónap alatt készítette el – segítséggel – Chopper biciklijét.








hirdet�s