Napirenden a munkanélküliség

Napirenden a munkanélküliség
Fórumot tartott az Abaúj Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség (ATÖSZ) Baktakéken.

A megbeszélés céljaként jelölte meg a – harmincöt önkormányzatot magába foglaló – fórum az elmúlt időszakban végzett munka értékelését, egyben tájékoztatást vártak a pátriára vonatkozóan a megyei és az encsi munkaügyi központok képviselőitől. Mint azt Béres Lászlótól, az ATÖSZ ügyvezető igazgatójától megtudtuk, érdeklődést tanúsítanak a kormányzat november közepétől életbe lépő közmunkaprogramjának, mert sokan, sokféleképpen értelmezik az önkormányzatokra vonatkozó – harminchét százalékos – önerős finanszírozást.

Szűk a határidő, a feltételek másak, mint az egyéb közmunkaprogramoknál – mondta érdeklődésünkre Béres László. – A szervezet elnökségének volt egy tanácskozása, ott felmerült a lehetősége egy, közös pályázat benyújtásának, amire lenne mód. Viszont a jelenlévők úgy döntöttek, nyújtsák be pályázatukat a települések külön-külön.

Sok a saját erő

A BM által, saját erő kiváltásra adott harminchét százalékkal csökkenne – a jövő évet illetően – az igénybe vehető támogatási keret azoknál az önkormányzatoknál, akik ebben a pályázatban részt vesznek. További gond, hogy február végéig a projekt költségvetésének a tizenhét százalékát lehet felhasználni, viszont az utolsó két hónapra utófinanszírozás van, vagyis ezt is saját forrásból kell állni, legalábbis így tudjuk. Előnyösebb az eredeti konstrukció – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Dobos Dénes az ATÖSZ elnöke, Baktakék polgármestere hozzátette, abszolúte zavaros a kép, mert ha saját teherre pályáznak, akkor kevesebb marad az önkormányzatoknak, ez egyhangú vélemény a települések között. – Előre nem költi el az ember a pénzét, inkább nem pályázunk az idén – mondta az elnök.

Ódor Ferenc országgyűlési képviselő hozzátette, ha ilyen magas százalékot írnak elő az önkormányzatoknak az alkalmazáshoz, akkor a kormány részéről egy cinikus jó szándékról lehet beszélni. – Nincs annyi forrása a helyi vezetéseknek, hogy ennyi pénzt ide tudjanak csoportosítani. Azt lehet látni, a kormány igyekszik a munkanélküliség területén jó eredményeket felmutatni az év végére. Ha a településvezetés nagyon nehezen tudja kifizetni a négy és fél százalékos béremelést a közalkalmazottaknak, akkor gondoljuk el, a harminchét százalék mekkora feladatot jelent – mondta Ódor Ferenc.

Munkaügy

A B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ részéről Dobrozsi Zoltán szolgáltatási igazgató tájékoztatta a polgármestereket. – Az év első részében regisztrált hatvanezres számról sikerült lejjebb menni ötvenötezerre a harmadik negyedévben, viszont tavaly, hasonló időszakban, jobban álltunk – mondta az igazgató.

A térség még mindig nem tudott kilábalni a szerkezetváltásból, nagyon nehezen mozdíthatók ki az emberek az inaktivitásból. Az elmúlt időszakban megtartott állásbörzéken mintegy kétezren érdeklődtek állás után a megjelent háromszázharminchárom munkáltatónál. Viszont a munkáltatók nem igényeltek annyi munkaerőt, mint tavaly. Ehhez kapcsolódóan meg kell jegyezni, hogy a munkaügyi központ encsi kirendeltsége minap tartott nyílt napján arról tájékoztatta lapunkat Molnár János kirendeltség vezető, hogy a pátria a megye legrosszabbul foglalkoztatott területe, a munkanélküliségi ráta harmincöt százalékot tesz ki éves viszonylatban. Öt képzést szerveznek a közeljövőben, élelmiszer bolti eladók, biztonsági őrök, gipszkarton szerelők, számítógép kezelők, könnyűgépkezelők lehetnek később a jelentkezők.

SFL








hirdet�s