új év, új élet?

2020.01.04. 08:00

Új év és az új fogadalmak

Sokan alig várjuk, hogy végre hozzákezdhessünk fogadalmaink megvalósításához.

Novák Krisztina

Januárban megtelnek az edzőtermek. Mit tegyünk, hogy ne legyünk a lemorzsolódók között?

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Valószínűleg sokaknak ismerős a szituáció, amikor év végén kissé fáradtan, eltelve a nagy ebédektől és vacsoráktól ráébredünk, hogy szervezetünk bizony megújulásra vágyik. Ilyenkor gondosan eltervezzük, mit csinálunk majd másképp, és fogadkozunk, hogy bármi áron be is tartjuk. Eltervezzük, hogy csak fehér húson, zöldségen és gyümölcsön élünk, nem eszünk semmit öt óra után, bérletet vásárolunk a szomszédos edzőterembe, és gyakran itt követjük el a legnagyobb hibát. Olyan drasztikus változtatásokat próbálunk végrehajtani, amiket gyakorlatilag lehetetlen betartani.

Csak apránként

Célszerű lépésenként haladni. Íme néhány apró tanács, amit mindenki viszonylag könnyen beilleszthet a napi rutinjába. Kezdetben elég csak egyet vagy kettőt választani, és csak akkor hozzátenni egy-egy újabbat, amikor az előzőeket már könnyedén teljesítjük.

A nagy változást okozó kis lépések között a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás az egyik legfontosabb. Amellett, hogy hidratál, a víz hozzájárul az oxigén és a különböző tápanyagok szállításában – a sejteken belül, valamint az egész testben –, segít a szervezetben felhalmozódott méreganyagok eltávolításában is. Legyen nálunk mindig egy vizespalack, hogy le tudjuk mérni, elfogyasztunk-e minimum napi két liter tiszta vizet.

Időhiányra panaszkodunk

Amikor azt halljuk, hogy törődjünk többet magunkkal, gyakran az időhiányra kezdünk panaszkodni. Pedig ezt nem csak egy kényeztető wellnesshétvégén vagy egy egész napos elfoglaltság során tudjuk megoldani. Gondoljuk csak át, milyen jó érzés, ha hétvégén a szokásosnál egy órával többet alszunk vagy a munkahelyi ebédszünetben csak az egészséges táplálkozásra összpontosítunk.

Nem titok, hogy a túlzott alkoholfogyasztás nincs jó hatással szervezetünkre. Nem kell antialkoholistává válni, de azok, akik napi rendszerességgel fogyasztanak szeszes italt, fontolják meg, hogy a napi két pohár helyett csak egyet isznak, majd kétnaponta fogyasztanak csak el egy pohár italt, és így tovább. Aki megpróbálja betartani, hamar azon kapja magát, hogy sokat javult a közérzete.

Sétáljunk többet a szabad­időnkben, mert a sokáig tartó, egy helyben való üléshez könnyen társulhat szorongásérzet, valamint növeli a cukorbetegségre és a szív- és érrendszeri megbetegedésre való hajlamot.

Nagyon fontos, hogy – életkortól függetlenül – fordítsunk némi időt a megelőzésre. Ne várjuk meg a problémák jelentkezését, látogassunk el időben különböző állapotfelmérésekre, így számtalan betegség kialakulását megelőzhetjük.

Próbáljuk minimalizálni a mobiltelefon és a számítógép használatát. Naponta tíz percre feledkezzünk meg okoseszközeinkről, tegyünk be a lejátszóba egy kellemes meditációs zenét, és lazuljunk el. A végén frissebbek leszünk, mint egy óra alvás után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában