Nálunk még sütnek a "csendes gyilkos"-sal – RTL Klub

New York államban már betiltották az egészségre káros, úgynevezett hidrogénezett növényi olajat, miután kutatók kimutatták, hogy ezek akár 50 százalékkal is emelhetik a szív- és érrendszeri halálozás előfordulását. Egy vizsgálatból kiderült, hogy az egyik gyorsétteremlánc Magyarországon használ a legtöbbet ebből az olajból, 35-ször többet, mint például Németországban – számolt be az RTL Klub Híradója. Az Országos Egészségfejlesztési Intézetnél azt mondják: egyelőre nem szabályoznak, figyeljenek jobban az emberek arra, hogy mit esznek.

Az Egyesült Államokban, New York államban egyik étterem sem használhat hidrogénezett növényi olajat, és júliustól a pizzériák és a pékségek sem süthetnek ezzel. A világ egyik vezető orvosi lapja szerint, akik ilyen olajat fogyasztanak, jelentősen növelik annak kockázatát, hogy szívinfarktust vagy más szív- és érrendszeri betegséget kapnak.

A legmérgezőbb élelmiszer veszélyesebb, mint a dohányzás. Napi 5 gramm elfogyasztása 25 százalékkal növeli a keringési betegségek kockázatát – mondta dr. Lakos András belgyógyász.

Ekkora mennyiség, vagyis napi 5 gramm egy adag sült krumplinak felel meg. Az orvosi lap vizsgálata szerint az egyik gyorsétteremlánc Magyarországon 35-ször több ilyen olajat használ, mint például Németországban. Az amerikaiak által kifejlesztett hidrogénezett növényi olaj fő előnye, hogy sokáig tartósítja a termékeket. A margarinok, az olajban sült termékek és a péksütemények, de még a csokoládék is tartalmazhatnak ilyen olajokat.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet vezetője azt mondja, nem lehet mindent szabályozni. Az embereknek kellene tudatosabban táplálkozniuk. Gábor Edina úgy fogalmazott, ezek azok a termékek, amelyeket nem kellene fogyasztani; ne járjanak az emberek gyorsétterembe, legfeljebb havonta egyszer. Ez még bőven alatta marad annak az értéknek, ami káros.

A magyarországi szabályozás tehát még várat magára. Dániában évekkel ezelőtt szigorúan szabályozták az ilyen olajok használatát, aminek következtében a dán egészségügyi minisztérium adatai szerint 20 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések száma.








hirdet�s