Nagyvilág

2013.06.11. 13:59

Litván nagykövet: hiteles, növekvő és nyitott Európára van szükség - INTERJÚ

Budapest, 2013. június 11., kedd (MTI) - A hiteles, növekvő és nyitott Európa lesz a nyáron kezdődő litván EU-elnökség jelszava - emelte ki Renatas Juska budapesti litván nagykövet az MTI-nek.

Budapest, 2013. június 11., kedd (MTI) - A hiteles, növekvő és nyitott Európa lesz a nyáron kezdődő litván EU-elnökség jelszava - emelte ki Renatas Juska budapesti litván nagykövet az MTI-nek.

Litvánia július 1-jén első alkalommal veszi át az Európai Unió soros elnöki posztját. A feladatkört az ír-litván-görög elnöki trió tagjaként kapja.

A nagykövet hangsúlyozta: a válság miatt a tagállamoknak minden korábbinál nagyobb szükségük van arra, hogy szorosan együttműködjenek a növekedésért, a munkahelyteremtésért és a versenyképesség javításáért. Litvánia szerint az EU-nak a polgárai és a világ előtt is bizonyítania kell, hogy hiteles gazdaságpolitikát folytat, elkötelezett a növekedés és a versenyképesség javítása mellett, továbbá nyitott a partnerei felé.

Kifejtette: a hiteles Európa megteremtéséhez hozzátartozik, hogy tovább dolgoznak a bankunió létrehozásán, továbbá erősítik a gazdasági és pénzügyi uniót. A növekvő Európa része a jól működő belső piac, az uniós energiapiac létrehozása 2014-re, valamint a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítása - közölte.

Renatas Juska szerint a nyitott Európa jelszó azt hivatott kifejezni, hogy Litvánia szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot az EU és a keleti partnerség országai (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna) között, amire jó alkalmat kínál, hogy novemberben Vilniusban tartják a kezdeményezés következő csúcstalálkozóját.

Litvánia az unió bővítésénél a Nyugat-Balkánra koncentrál, és szabadkereskedelmi megállapodásról tárgyalna az Egyesült Államokkal és Japánnal - mondta.

A diplomata felidézte: Írország, Litvánia és Görögország tavaly decemberben fogadta el az elnöki trió programját, az ír és a litván elnökség jelenleg is nagyon szorosan együttműködik az aktuális feladatoknál. "Az EU elnöki posztját betöltő tagállam feladatainak csaknem 80 százalékát az elődjétől örökli meg", így Litvánia is nagymértékben épít az ír elnökség munkájára - mutatott rá. A folytatandó feladatok között említette a bankunió kialakítását, az egységes piac megerősítését és a közös agrárpolitika reformját.

A Litvániában néhány évvel korábban kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt szigorú megszorításokra volt szükség, amelyek mindenkit érzékenyen érintettek - emlékeztetett. Ennek ellenére nem voltak tiltakozó megmozdulások az országban, ahogyan az sok más tagállamban történt, amelyeket szintén sújtott a válság. Ennek a nagykövet szerint az lehetett az oka, hogy a litvánokban még élénken él "a sokkal keményebb szovjet idők" emléke, illetve, hogy a megszorítások a kormányzatot is érintették. "Ez a szolidaritás nagyon fontos volt, és működött" - tette hozzá.

Renatas Juska kiemelte: Litvánia és a másik két balti állam példaként állhat az európai országok előtt, igazolva, hogy meg lehet küzdeni a gazdasági problémákkal. Litvánia GDP-je a válság következtében 2009-ben 15 százalékkal csökkent, de egy évre rá már 1,5 százalékkal nőtt, majd ez az érték 2011-ben 5,8, 2012-ben pedig 3,5 százalék lett - közölte.

Elmondta, hogy az Európai Bizottság tavaszi előrejelzése alapján idén 3,1, jövőre pedig 4,4 százalékos lesz a növekedés az országban, vagyis - tette hozzá - Litvánia az EU egyik leggyorsabban növekvő gazdasága lesz a következő években is. Úgy tűnik, a balti államok sikeresebben emelkednek ki a válságból - fűzte hozzá.

A nagykövet úgy látja, hogy a gazdaság serkentésére a legjobb eszköznek az uniós támogatások és a költségvetési konszolidáció kombinációja bizonyult. 2004 és 2011 között Litvánia 4,7 milliárd euró támogatást kapott az EU strukturális alapjaiból, ezek a támogatások hozzájárultak többi között a munkanélküliség visszaszorításhoz. Az uniós támogatásoknak köszönhető az is, hogy a válság ellenére a litvánoknak az EU-ba vetett bizalma nem ingott meg - vélekedett.

A diplomata szerint Litvánia célja, hogy csatlakozzon az euróövezethez, a kormány februári bejelentése alapján ez 2015-ben történhet meg. Az ország arra számít, hogy már az idén teljesíti az ehhez szükséges maastrichti kritériumokat.

A felkészülést az euró bevezetésére még az előző kormányzat kezdte meg, azaz a nagy politikai pártok között nincs

nézeteltérés arról, hogy ez rendkívül fontos - mutatott rá.

A térségben Észtország már az eurózóna tagja, Lettország pedig jövőre csatlakozik. Ha mindhárom balti ország az övezet része lesz, ez is azt az üzenetet közvetítheti a nemzetközi piacoknak, hogy az euró továbbra is megbízható valutának számít - jelentette ki Renatas Juska.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!