Nagyvilág

2013.05.19. 15:13

Bűnsegéd volt emberölésben a letartóztatott auschwitzi őr az ügyészség szerint

Berlin, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Csaknem tízezer auschwitz-birkenaui fogoly meggyilkolásában vett részt bűnsegédként a stuttgarti ügyészség szerint Hans Lipschis, az egykori náci haláltábor őre, akit május elején tartóztattak le Németországban.

Berlin, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Csaknem tízezer auschwitz-birkenaui fogoly meggyilkolásában vett részt bűnsegédként a stuttgarti ügyészség szerint Hans Lipschis, az egykori náci haláltábor őre, akit május elején tartóztattak le Németországban.A 93 éves férfi azt állítja, hogy szakács volt Auschwitz-Birkenauban és csak hallomásból tudott a gázkamrákról és krematóriumról. Az ügyészségi nyomozás eredményeit összefoglaló letartóztatási parancs szerint viszont nemcsak főzött, hanem majdnem két évig felvigyázói feladatokat látott el és 9515 esetben bűnsegéd volt emberölésben - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A litván származású férfi a letartóztatását elrendelő bírósági határozat szerint legkevesebb kilenc alkalommal szolgálatot teljesített a haláltábor vasútállomásának peronján - az úgynevezett rámpán -, ahol szétválogatták a lágerbe deportált embereket. A zsúfolt vagonokból kihajtott foglyokat itt két csoportra osztották. Az egyikbe a kényszermunkára alkalmatlannak ítélt emberek kerültek, akiket a rámpáról egyenesen gázkamrákba küldtek.

A tízoldalas dokumentum szerint Hans Lipschis a transzportok fogadása során főként őrszolgálatot teljesített, de több esetben a foglyok válogatásában is részt vett. Az ügyészség azonban nemcsak ezért tartja háborús bűnösnek az egykori Waffen SS tagját, hanem azért is, mert a személyzeti menza szakácsaként hozzájárult a haláltábor működésének fenntartásához. "Az éhes tömeggyilkos kevésbé hatékonyan gyilkol" - foglalta össze a Welt am Sonntag az ügyészség álláspontját.

Hans Lipschis az ügyészség szerint 1941 októberétől 1945 januárjáig volt az auschwitz-birkenaui haláltáborban. 23 hónapig felvigyázói feladatokat látott el, majd 16 hónapig szakácsként dolgozott. A vádirat ellene augusztusra készülhet el, pere ősszel kezdődhet - mondta el a lapnak a védőügyvéd, Achim Bächle, aki hangsúlyozta, hogy az eljárás során rendkívül körültekintően jár el, hiszen "egy ilyen perben ügyvédként a német jogállamot is képviselem".

A letartóztatás előzménye, hogy a német hatóságok szakítottak a náci rezsim idején elkövetett bűncselekmények vizsgálata során egészen John Demjanjuk ügyéig alkalmazott szemlélettel, amely szerint a tettesek felelősségre vonásához bizonyítani kell a részvételt legalább egy gyilkosságban.

A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott hatóság (ZSt) áprilisban bejelentette, hogy e szemléletváltás nyomán megvizsgálja valamennyi személy felelősségre vonásának lehetőségét, akik felvigyázói feladatokat láttak el az auschwitz-birkenaui haláltáborban és jelenleg Németországban élnek.

A már letartóztatott Hans Lipschis mellett 49 ilyen személy van. A rájuk vonatkozó előzetes vizsgálatokat a következő három hónap során lezárják és az ügyeket átadják az illetékes ügyészségeknek - mondta a Welt am Sonntagnak Thomas Will, a ZSt helyettes vezetője. Hozzátette: más haláltáborok őreiről is gyűjtenek adatokat, de az érintett személyek pontos számát egyelőre nem közlik.

Az ukrán származású John Demjanjuk a sobibóri haláltáborban volt őr, és úgy emeltek vádat ellene, hogy egyetlen gyilkosságot sem lehetett rábizonyítani. A müncheni tartományi bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy nem is szükséges a konkrét gyilkosságokban való részvétel bizonyítása, hiszen éppen a lágereket őrző személyzet munkája tette lehetővé a náci haláltáborokban elkövetett tömeggyilkosságokat. A 2011-ben hozott ítélet szerint John Demjanjuk bűnsegédként részt vett 27 900 zsidó fogoly meggyilkolásában.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!