Nagyvilág

2013.04.23. 19:25

Kerry: Netanjahu nem erősítette meg, hogy a szíriai erők vegyi fegyvert alkalmaztak volna

Brüsszel, 2013. április 23., kedd (MTI) - Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem tudta megerősíteni az izraeli katonai elhárítás azon feltételezését, hogy a szíriai haderő vegyi fegyvereket vetett be az országban folyó harcokban - közölte kedden Brüsszelben John Kerry amerikai külügyminiszter.

Brüsszel, 2013. április 23., kedd (MTI) - Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem tudta megerősíteni az izraeli katonai elhárítás azon feltételezését, hogy a szíriai haderő vegyi fegyvereket vetett be az országban folyó harcokban - közölte kedden Brüsszelben John Kerry amerikai külügyminiszter.

Kerry a NATO-országok külügyminisztereinek tanácskozásán vesz részt, és az annak szünetében tartott sajtótájékoztatón szólt erről. Mint mondta, a nap folyamán telefonon beszélt Netanjahuval, aki nem tudta neki megerősíteni, hogy igaz-e az értesülés, amelyet az izraeli katonai elhárítás kutató-elemző csoportját vezető Itáj Brun dandártábornok szellőztetett meg egy tel-avivi biztonsági konferencián.

"Legjobb tudomásunk szerint több alkalommal is halálos vegyi fegyvereket használtak a szíriai harcokban a kormánycsapatok, nagy valószínűséggel szarin gázt" - mondta az izraeli tiszt a tel-avivi egyetem rendezvényén.

Kerry, azon túl, hogy közölte, az izraeli kormányfő ezt nem tudta megerősíteni, hangot adott aggodalmának a szíriai vegyi fegyverkészletek sorsát illetően.

Az amerikai diplomácia új irányítója - aki most először vett részt NATO-külügyminiszteri értekezleten - hangsúlyozta, hogy a tanácskozáson mindenki a politikai megoldás szükségességről beszélt. Szerinte olyan demokratikus Szíria megteremtése lebeg a szemük előtt, amelyet nem oszt meg a felekezetek szerinti különbözőség, és amelyben tiszteletben tartanak minden emberi jogot, különösen a kisebbségek jogait. E kisebbségek némelyike - jegyezte meg - ma aggodalmakat táplál saját jövőjét illetően.

Kerry külön kétoldalú megbeszélést folytatott Brüsszelben Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is. Újságíróknak erről beszámolva annak a reményének adott hangot, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnöknek - aki jelenleg semmilyen lépést nem hajlandó tenni a politikai rendezés érdekében - az oroszok szerint is előbb-utóbb távoznia kell majd a hatalomból.

A Kerry-Lavrov találkozón szó esett arról is, hogy az Egyesült Államok módosította a rakétavédelmi rendszer kiépítésével kapcsolatos terveit. Washington immár nem kívánja megvalósítani a rendszer negyedik szakaszát. Amerikai remények szerint ez eloszlathatja az oroszok azon aggályát, hogy a rakétavédelmi tervek ellenük irányulnak.

A találkozó után Lavrov úgy nyilatkozott: Moszkva tanulmányozza a változtatásokat, de továbbra is "biztosítékokra" tart igényt azt illetően, hogy a rendszert nem fogják Oroszország ellen használni.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!