Nagyvilág

2012.08.27. 09:52

Évszázados titokra derült fény Norvégiában

Budapest, 2012. augusztus 27., hétfő (MTI) - Évszázados találgatás ért véget a norvégiai Selben, ahol végre kibonthatták azt a csomagot, amelyet a település egykori polgármestere az 1920-as években hagyott hátra, azzal az utasítással, hogy csak 2012-ben nyissák ki.

Budapest, 2012. augusztus 27., hétfő (MTI) - Évszázados találgatás ért véget a norvégiai Selben, ahol végre kibonthatták azt a csomagot, amelyet a település egykori polgármestere az 1920-as években hagyott hátra, azzal az utasítással, hogy csak 2012-ben nyissák ki.

A barna papírba burkolt csomag, amely elméletileg 1912-ből származik, túlélt két világháborút és megúszott két "nagytakarítást" is az 1950-es, illetve az 1980-as években. Tartalmát vad találgatások övezték: kompromittáló iratoktól olajrészvényeken át elveszettnek hitt gyémántig mindenfélét jósoltak.

A valóság azonban sokkal kevésbé izgalmas, sőt, inkább unalmas eredményt hozott. A csomag ünnepélyes felbontásakor - amelyen Asztrid norvég hercegnő is részt vett - többek között jegyzetfüzetek, elsárgult újságok, hivatalos papírok és a norvég zászló színeire festett textildarabok kerültek elő.

"A csomag tartalma nem oldotta meg anyagi gondjainkat, de gazdagabbá tette történelmünket" - fogalmazott Sel jelenlegi polgármestere, Dag Erik Prhyn.

A 40-szer 28 centiméteres, 3 kilós csomagot a Gudbrandsdal Múzeumban őrizték. Kinyitása előtt Kjell Voldheim kurátor bevallotta: fogalmuk sincs, mi lehet a csomagban, de rengeteget találgatták a tartalmát.

A jegyzetfüzetet és a dokumentumokat alapos vizsgálatnak vetik alá - írja a The Daily Telegraph című brit lap online kiadása.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!