Nagyvilág

2012.03.19. 18:38

Átvette hivatalát az új német államfő

Berlin, 2012. március 19., hétfő (MTI) - Átvette hivatalát hétfőn Joachim Gauck megválasztott német államfő a távozó szövetségi elnöktől.

Berlin, 2012. március 19., hétfő (MTI) - Átvette hivatalát hétfőn Joachim Gauck megválasztott német államfő a távozó szövetségi elnöktől.

A berlini Bellevue kastélyban működő államfői hivatalban Christian Wulff és Horst Seehofer, a februárban lemondott előző szövetségi elnök, illetve az utóbbi hetekben az államfői feladatokat a törvényhozás felsőházának (Bundesrat) elnökeként ideiglenesen ellátó bajor miniszterelnök fogadta Gauckot és élettársát, Daniela Schadtot.

Az első munkanap az átadással-átvétellel és a hivatal vezetésének személyi átalakításával, a legközelebbi munkatársak kinevezésével telt el. Az új államfő első lényegi döntése az lesz, hogy hová vezessen az első hivatalos útja. Gauck már vasárnap, megválasztását követően jelezte egy interjúban, hogy a legszívesebben Lengyelországba látogatna el. A berlini lengyel nagykövet ezt hétfőn üdvözölte, kiemelve, hogy a 72 éves egykori keletnémet polgárjogi harcos rendelkezik Lengyelország számára is sorsdöntő időkből származó élettapasztalattal.

Gauckot vasárnap választotta meg államfőnek a szövetségi közgyűlés 80 százalékos többséggel. Ezzel úgynevezett megválasztott elnökké vált. Tisztségébe pénteken iktatják be, és akkor mondja majd el első, programadó beszédét. Azt azonban már a választás után elmondott rövid üdvözletében is jelezte, hogy államfőként törekszik majd a politikából való választópolgári kiábrándulás folyamatának feltartóztatására - a választópolgárok és a politika közti távolság csökkentésére -, illetve a soknemzetiségű német társadalomban zajló integrációs folyamatok előremozdítására és a szomszédos országokkal ápolt jó kapcsolatok továbbfejlesztésére.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!