Nagyvilág

2011.12.01. 15:27

Lengyelországban a rendszerváltás óta jelenleg a legnagyobb a foglalkoztatottság

Kovács Péter, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2011. december 1., csütörtök (MTI) - Lengyelországban a rendszerváltás óta még soha nem volt ennyi foglalkoztatott, mint jelenleg - írta a Rzeczpospolita című lengyel lap csütörtökön.

Kovács Péter, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2011. december 1., csütörtök (MTI) - Lengyelországban a rendszerváltás óta még soha nem volt ennyi foglalkoztatott, mint jelenleg - írta a Rzeczpospolita című lengyel lap csütörtökön.

 

A lengyel statisztikai hivatal (GUS) adatai szerint az idei harmadik negyedévben a munkában állók száma 16,28 millió volt a 38 milliós országban. Ez csaknem 300 ezerrel több, mint a lengyel gazdaság szempontjából nagyon kedvező 2008-as évben volt.

Az elmúlt három évben 200 ezerrel nőtt a határozatlan és 60 ezerrel a határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatottak száma. A cégek igyekeznek megvédeni a munkahelyeket, és egyelőre jól boldogulnak a világpiaci megrázkódtatások ellenére is. De a következő hónapokban rosszabbra fordulhat a helyzet a munkapiacon, tekintettel arra, hogy a kormány két százalékkal megemeli a munkaadók által a munkavállalók után fizetett nyugdíjjárulékot.

A munkában állók számának növekedésében nem csekély szerepük van a magánvállalkozásoknak. Az elmúlt három évben a magánszektorban csaknem 500 ezer munkahely keletkezett, míg az állami szektorban számuk 200 ezerrel zsugorodott.

A szolgáltatások területén jelenleg 9,2 millióan dolgoznak, mintegy 650 ezerrel többen, mint 3 éve. A termelői ágazatban viszont ugyanezen idő alatt 180 ezerrel, a mezőgazdaságban pedig 166 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.

Javult az idősebb korúak foglalkoztatottsága is: az 55-64 évesek korosztályában ez az elmúlt három évben 32-ről 37,7 százalékra nőtt (Lengyelországban jelenleg a nyugdíjkorhatár férfiak esetében 65, a nőknél 60 év).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!