Nagyvilág

2011.07.08. 13:07

DSK - Előzetes eljárást indított a párizsi ügyészség erőszak kísérlete miatt

Párizs, 2011. július 8., péntek (MTI) - Előzetes eljárást indított pénteken a párizsi ügyészség Dominique Strauss-Kahn ügyében, aki ellen erőszak kísérlete miatt Tristane Banon francia írónő feljelentést tett - közölték igazságügyi források.

Párizs, 2011. július 8., péntek (MTI) - Előzetes eljárást indított pénteken a párizsi ügyészség Dominique Strauss-Kahn ügyében, aki ellen erőszak kísérlete miatt Tristane Banon francia írónő feljelentést tett - közölték igazságügyi források.    A 32 éves nő azt állítja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója 2003-ban meg akarta őt erőszakolni.

A regényírónő 2007-ben egy televíziós műsorban már elmesélte, hogy a szocialista politikus, akitől interjút kért egy készülő könyvéhez, egy szinte teljesen üres párizsi lakásban adott neki randevút. Onnan pedig a nő saját elmondása szerint csak dulakodás árán tudott elszabadulni, miután a férfi "kikapcsolta a melltartóját, és megpróbálta kigombolni a farmerját".

    Strauss-Kahn ügyvédjei jelezték, hogy a volt IMF-vezér szerint a történet "kitalált", s ezért rágalmazás miatt panaszt tesznek Banon ellen. Ügyvédje, David Koubbi szerint azonban megbízójának tárgyi bizonytékai is vannak, s az ügy nem egyszerűen két egymásnak ellentmondó elbeszélésre fog korlátozódni. Az ügyvéd nem árulta el, hogy SMS-ekre gondol-e vagy esetleg arra, hogy Banon diktafonjával rögzítette a lakásban történeteket. Banon korábbi interjúiban beszélt arról, hogy archiválta a politikussal váltott SMS-eit, amelyekben Strauss-Kahn elnézést kért tőle. Ezenkívül azt is állította, hogy a magnója rögzítette a dulakodást.  

Megszüntette a manhattani fellebbviteli bíróság Strauss-Kahn házi őrizetét

    Franciaországban az erőszak kísérletének esetében az elévülési idő tíz év, s 15 év szabadságvesztéssel sújtható. A szexuális agressziónál három év az elévülési idő. A párizsi ügyészség által megindított előzetes eljárás célja, hogy kivizsgálja Banon feljelentésének részleteit, mielőtt dönt az esetleges vádemelésről.

    Az ügy súlyos következményekkel járhat a francia szocialisták korábban esélyes államfőjelöltjének számító Strauss-Kahn számára, aki épp megúszni látszik egy másik hasonló eljárást az Egyesült Államokban. Ott azzal vádolják, hogy egy New York-i szállodában májusban megkísérelt megerőszakolni egy szobalányt. A manhattani fellebbviteli bíróság múlt hét péntekén óvadék nélkül megszüntette Strauss-Kahn házi őrizetét, majd a volt IMF-vezér ügyvédei szerdán találkoztak Cyrus Vance ügyész irodájának képviselőivel. Egyikük, Benjamin Brafman annyit közölt, hogy a találkozó "konstruktív" volt. Az ügyészi hivatal rövid közleményében annyit tudatott, hogy "a vizsgálat folytatódik, semmilyen döntés nem született az ügyben". Dominique Strauss-Kahnnak legközelebb július 18-án kell megjelennie a New York-i bíróság előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!