Nagyvilág

2011.05.26. 15:54

A britek Obamát szeretnék miniszterelnöknek

<p>Szívesen látnák kormányuk élén a britek Barack Obamát.</p>

Az amerikai elnök és felesége, Michelle Obama két napot töltött II. Erzsébet királynő vendégeként Londonban, ahol - korábbi látogatásaikhoz hasonlóan - ismét rendkívül népszerűnek bizonyultak. Akármerre vette útját a tizenöt járműből álló elnöki konvoj, benne Obama nyolctonnás, harckocsi-páncélzatú Cadillac limuzinjával, London sűrű tömegekben felsorakozott népe mindenhol hatalmas üdvrivalgással fogadta az elnököt és nejét.
    Obama nagy-britanniai népszerűségét igazolta a The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - megbízásából elkészített gyorsfelmérés, amely kimutatta, hogy ha Barack Obama indulhatna a brit választásokon, nagy valószínűséggel győzne is. A YouGov közvélemény-kutató cég által feltett kérdésre a lap csütörtöki ismertetése szerint a válaszadók 33 százaléka mondta azt, hogy az amerikai elnököt szeretné leginkább látni Nagy-Britannia miniszterelnöki székében. A jelenlegi, konzervatív párti kormányfőre, David Cameronra 32 százalék voksolt.
    Ebben a mezőnyben alaposan lemaradt a tavalyi választási vereség előtt tizenhárom évig kormányzó Munkáspárt jelenlegi vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Ed Miliband, akit a The Sun felmérésébe bevont választóknak mindössze 12 százaléka szeretne a Downing Street-i kormányfői rezidencián tudni.

 

Obama elődje nem volt népszerű az angolok körében

 

    A kérdésfeltevés természetesen csupán elvi jelentőségű, mivel Obama amerikai állampolgárként nem indulhatna brit népképviseleti választásokon. A felmérés mégis jelzi azt az éles kontrasztot, amely Obama és elődje, George Bush nagy-britanniai megítélése között mutatkozik. Bush rendkívül népszerűtlen volt Nagy-Britanniában; ezt jelezték a londoni látogatásai során rendre kirobbanó - és többször erőszakba torkolló - tiltakozó tömegmegmozdulások.
    A megítélésbeli különbség a brit sajtóban is erőteljesen megmutatkozik. A nagy brit lapok - amelyek nem arról közismertek, hogy kíméletesen bánnának hazai és külföldi politikusokkal - a jelenlegi amerikai elnökről politikai irányultságuktól függetlenül rendszerint kedvező hangnemben írnak. Az Obama elődjéről alkotott brit sajtóvéleményt ugyanakkor tükrözte a Daily Mirror szalagcíme, amely Bush 2004-es újjáválasztásának másnapján - az akkori amerikai elnökre szavazók számára utalva - azt firtatta: "Hogy lehetett 59 054 087  ember ennyire ostoba..."
- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!