2010.09.01. 16:16
Hárman meghaltak, amikor a tüntetők közé lőtt a rendőrség Mozambikban
<p>A mozambiki rendőrség tüzet nyitott egy csoport tüntetőre, akik a növekvő árak ellen demonstráltak a fővárosban, Maputóban - közölte szerdán a Vöröskereszt, hozzátéve, hogy legkevesebb három ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek.</p>
Az AFP helyszíni tudósítója szerint a halottak között van egy 12 éves fiú is.
Americo Ubisse, a Vöröskereszt szóvivője szerint több ezer ember vonult az utcára Maputóban, és az egyik külvárosában, Matolában a növekvő benzin-, energia- és élelmiszerárak ellen tiltakozva. A demonstrálók autógumikat gyújtottak fel a repülőtérhez vezető főutakon, és végül a rendőrök a tömegbe lőttek. A főváros központi kórházának tájékoztatása szerint 42 sebesültet szállítottak be hozzájuk a tüntetésekről, közülük 23-at golyó ütötte sérülésekkel.
A délkelet-afrikai Mozambikban az elmúlt hónapokban szabadultak el az árak, miközben a nemzeti valuta egyre jobban gyengülni kezdett. Az országban szerdán jelentették be, hogy újabb 13,4 százalékkal drágul az áram, és további áremelkedés várható a vízszolgáltatásban is.
- Független Hírügynökség -