Nagyvilág

2010.07.13. 20:10

Melasszal öntötték le a British Museum egyik szobrát

<p>A Mexikói-öböl olajszennyezéséért felelős brit olajvállalat, a BP ellen hajtottak végre kedden szokatlan tiltakozóakciót Londonban.</p>

Az aktivisták a British Museum egyik szobrának talapzatát öntötték le fekete, nyúlós anyaggal. A múzeum szerint nem olajjal, hanem melasszal borították be a követ. A 3000 éves, a Húsvét-szigetről származó alkotásnak azért kellett elszenvednie a leöntést, mert a BP szponzorálásának köszönhetően állították ki Londonban. A szoborban nem esett kár.

A tiltakozást a Kultúra az olaj mögött nevű szervezet vállalta magára. Közleményükben azt írták: azért választották a Húsvét-szigeti szobrot, hogy bemutassák "egy legyőzhetetlennek hitt civilizáció milyen könnyen összeomolhat rövid idő alatt." A csoport azt is kiemelte, hogy az öt, arcát fekete kendővel eltakaró aktivistája nagyon vigyázott arra, hogy a szoborra ne kerüljön a melaszból.

A különböző szervezetek már nem csak BP ellen szerveznek akciókat, hanem azon intézmények ellen is, amelyeket az olajipari vállalat támogat. A British Museum azt közölte, hogy a BP az egyik legrégebbi vállalati partnere. A szponzorálást 1996 óta folytatja a brit cég.
- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!