Nagyvilág

2010.04.18. 19:33

LENGYEL ELNÖK: Eltemették Lech Kaczynskit és feleségét

<p>Eltemették vasárnap Krakkóban a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel államfőt és feleségét. Az elnöki pár temetési szertartásán legalább 150 ezer ember vett részt a történelmi városban. Lech Kaczynskit és feleségét a történelmi székesegyházban, a Wawelban, egy szarkofágban helyezték örök nyugalomra.</p>

A gyászoló tömeg megtapsolta a Kaczynski-házaspárt, és virágokat dobtak a díszkísérettel érkezõ koporsókra, miközben ezrek lengették a lengyel nemzeti zászlót a szertartás kezdetén. A koporsókat katonai repülõgép hozta a lengyel királyok városába, ahol szirénák hangjával és harangok zúgásával kezdõdött meg a temetés a Miasszonyunk templomban, Krakkó fõterén. A templomon belüli szertartást kivetítõkön nézhette a tömeg az utcákon..

A rendõrség szerint legalább 150 ezer ember gyûlt össze a téren, ennél többen, csaknem két millióan, a lengyel pápa, II. János Pál temetésekor voltak itt. Lech Kaczynskit és feleségét a krakkói Wawel székesegyházban helyezték örök nyugalomra, ahol lengyel uralkodók, nemzeti hõsök, szentek, nagy írók és költõk nyugodnak.

A szertartáson beszédet mondott Stanis³aw Dziwisz bíboros, krakkói metropolita érsek. A néhai II. János Pál egykori személyi titkára azt mondta, hogy "a népek és nemzetek legjobb tulajdonságai mutatkoztak meg a tragédia után". A bíboros külön is megemlítette az orosz elnököt, aki megjelent a krakkói szertartáson. "Az a rokonszenv és segítség, amit orosz barátainktól kaptunk új életet vitt a reményünkbe, hogy közelebb kerül és megbékél egymással két szláv nemzetünk" - mondta Dmitrij Medvegyevnek címezve üzenetét a bíboros.

A bíboros "a kettõs tragédiára utalt". Kaczynski Tu-154-es gépe, fedélzetén 96 emberrel, köztük a közjogi és katonai vezetõkkel, Szmolenszk közelében zuhant le a múlt szombaton. A küldöttség a sztálini titkosrendõrség által 1940 tavaszán, a katyni erdõben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt emlékhelyére tartott.

Az ügyvezetõ lengyel államfõ, Bronislaw Komorowski , aki Donald Tusk  lengyel kormányfõvel együtt találkozott a temetés elõtt Dmitrij Medvegyevvel, azt mondta a szertartáson, hogy reményei szerint Oroszország egy nap feltárja a teljes igazságot a katyni tragédia kapcsán.

A templomi szertartás után az elnök és a felesége koporsóját ágyútalpakon elvitték a krakkói Wawel székesegyházba, ahol örök nyugalomra helyezték õket egy szarkofágban, a lengyel függetlenség jelképnek tartott néhai elnök-tábornok, Jozef Pilsudski síremléke mellé.

Nem sokkal a temetés után Dmitrij Medvegyev orosz elnök repülõvel elutazott Krakkóból. Az eseményt némileg beárnyékolta, hogy az euroszkeptikusnak tartott cseh elnök bírálta az Európai Uniót, amiért a közösség több irányítója, illetve fontos államának vezetõje nem jött el a temetésre a légtérzárlat miatt. Vaclav Klaus azt mondta a cseh állami tévének adott interjújában, hogy "az európai egységrõl szóló kijelentések nem többek, mint klisék".

A légtérzárlat miatt távolmaradó vezetõk között volt az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso és az EU elnöke, Herman Van Rompuy. Jelen volt viszont a szertartáson, Jerzy (Jerzsi) Buzek, az Európai Parlament lengyel elnöke, aki Vaclav Klaushoz hasonlóan autóval jött, és mint az AFP megjegyezte: az autót választotta, így meg tudott jelenni egyebek mellett a magyar köztársasági elnök és a kormányfõ is, akárcsak a szlovák elnök és miniszterelnök, valamint a román elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!