Nagytestű pontyok, afrikai harcsák Ózdon

Nagytestű pontyok, afrikai harcsák Ózdon
Ózd – Jelentős mennyiségű, 2-4 kg-os pontyot telepítettek az ózdi Csónakázó-tóba, rövidesen pedig afrikai harcsákkal is bővül a halállomány – mondta el kérdésünkre Borbás Péter, üzemeltető, aki számos programmal szívesíti az idei esztendőt is.

Szinte nem múlik el hónap rangos horgászverseny nélkül: a jövő hét végére szlovákok bérelték ki a tavat, de a katasztrófavédelem országos horgászversenyének is Ózd ad majd otthont. Emellett lesz kétnapos pontyfogó, és saját házi kupa is.

– Nem csak a sporthorgászokra gondolunk, hanem azokra is, akik a szabadidejüket a tó partján szeretnék eltölteni – tette hozzá Borbás Péter. – Ezért több szalonnasütőt és esőbeállót építünk, amit a későbbiekben bárki használhat majd. Csupán annyi kérésünk van feléjük, hogy a szemetet szedjék össze maguk után.

ÉM-ME