2012.02.11 19:49; Frissítve: 2012.02.12 09:10


Bravúr? Esély sem volt rá

NYKK - Szolnok NYKK - Szolnok
A bajnokcsapat rajt-cél győzelmet aratott a Marso-Vagép NYKK otthonában a férfi kosárlabda NB I. A csoport szombati mérkőzésén, a nyíregyháziaknak esélyük sem volt a meglepetésre.

Amikor a harmadik percben, az ötödik szolnoki támadást követően 0–8-at mutatott a bujtosi csarnok eredményjelzője a szombat esti férfi élvonalbeli bajnokin, akkor már sejteni lehetett, hogy nem a Marso-Vagép NYKK–Szolnok mérkőzésen születik meg a 18. forduló meglepetése. Arra talán akkor mutatkozott volna némi esély, ha a házigazda az elején meg tudja lepni a bajnoki címvédőt.

 

 

 

 

Kikényszerített dobások

Ehelyett hamar átlépte a tízpontos határt a vendégcsapat, amelynek kispadjáról három válogatott játékos és egy légiós érkezett még az első negyedben. Az NYKK láthatóan a hazai pályán most bemutatkozó Brandon Fields és Damjan Kandics pontjaira épített – volna. A Szolnok jó védekezése által többször olyan dobásba kényszerítette bele ellenfelét, amelyből nem is születhetett kosár, a megszerzett labdával pedig a bolgár Hriszto Nikolov vezérletével átrohantak a házigazdán.

Kergetőzés a tábla mögött

A csarnok hazai érzelmű fele beletörődött abba, hogy nem lát csodát, a szolnokiaknak persze volt miért örülniük. Kuriózumot jelentett, hogy az első két negyed eredménye teljesen megegyezett, gyors matematikai művelettel eljutottunk oda, hogy ha ez így megy tovább, akkor 36 pontos lesz a szolnokiak győzelme. Annyi azért nem lett, még úgy sem, hogy a harmadik etapot a korábbiaknál is nagyobb különbséggel hozta a bajnok. Ekkor nem mondhattuk el, hogy minden szem a pályára tapadt, mert néhány magából kivetkőzött és a büfézésből visszatérőben lévő szolnoki drukker a biztonságiakkal kezdett kergetőzésbe a nagy eredményjelző mögötti területen. Odalent Brandon Gay került főszerepbe, a vendégek fregoliembere távolról (négyből négy triplát vágott be) és a palánk alól is betalált, hazai oldalon ekkor csak Sitku Ernő vette fel vele a versenyt ponterőben, de a palánk alatt összességében Báder Márton volt az úr.

A hajrában visszasírtuk a tavalyi meccset, amikor „csak” tizenhattal nyert az Olaj a bujtosiban, de a meccs után a vendégek edzője, Pór Péter a két évvel ezelőtti meccsre emlékezett, amikor mínusz húszról álltak fel, és az utolsó támadásból szerzett kosárral nyertek. A felek közötti távolság azóta jócskán megnőtt, a Szolnok igazolta, hogy az Eurochallenge-sorozatban sem véletlenül pályázik a legjobb nyolc közé jutásra. Apró öröm a végére jutott: a hazai csapat utolsó négy pontját a 18 esztendős center, Varga Márton szerezte bátor megmozdulások révén, de így is több lett közte harmincnál – mégha a nagyszünetben jövendölt különbség azért nem is alakult ki.

Jegyzőkönyv

Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Szolnoki Olaj KK 71–104 (18–27, 18–27, 15–26, 20–24)

Bujtosi csarnok, 1100 néző, v.: Papp P., Frányó, Jakab L.

NYKK: Fekete 7/3, Fields 18/3, Mohácsi 7, Kandics 12/6, Miskovics 6. Csere: Sitku 15/6, Polyák 2, Jakab P., Varga M. 4. Edző: Ferenczi Tamás.

Szolnok: Trotter 2, Mills 15/6, Soós 9/3, Nikolov 12, Báder 19. Csere: Grebenár 5, Gay 22/12, Fodor M. 8/3, Horváth Á. 8/3, Trepák 2, Gaál R. 2. Edző: Pór Péter.

Az eredménye alakulása, 3. perc: 0–8, 5.: 9–14, 7.: 9–21, 9.: 17–24, 12.: 20–32, 13.: 24–32, 17.: 31–48, 19.: 36–48, 22.: 36–59, 23.: 42–60, 28.: 47–70, 30.: 49–80, 33.: 55–86, 35.: 60–88, 38.: 65–101.

Mesterszemmel

Ferenczi Tamás: – Meglepetésre készültünk, de sajnos a Szolnok már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés sorsát, és a második félidőben is csak felvillanásaink akadtak.

Pór Péter: – A megbeszéltek szerint kezdtük a mérkőzést, és számítottunk arra, hogy hosszabb kispadunk által fel tudjuk őrölni az ellenfelet. A Nyíregyháza javára váljon, hogy nem adta fel, de amikor húsz pont fölé növeltük a különbséget, akkor végleg eldőlt a meccs.

Részletek később.

- Bodnár Tibor -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Férfi torna Eb – Berki hatodszor aranyérmes lólengésben
Budapest/Montpellier, 2012. május 27., vasárnap (MTI) – Berki Krisztián aranyérmet nyert lólengésben vasárnap a [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – Gyárfás Tamás: le a kalappal Debrecen előtt!
Debrecen, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A kontinentális szövetség, a LEN a maga részéről már egy nappal a [...] tovább »
Monacói Nagydíj – Mark Webber győzött
Budapest/Monte-Carlo, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte vasárnap [...] tovább »
Sportlövő Vk, München – Szerény magyar eredmények
München/Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Csonka Zsófia érte el a magyarok közül a legjobb eredményt [...] tovább »
Nyíregyháza nélkül rendezik meg az országos döntőt
Nyíregyháza - Illedelmes házigazdája volt a Nyírségi Vágtának Nyíregyháza, a 16 csapat indulásával rendezett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés