Nagyon boldog, mert szeretik a diákjai

Váradi Katalin
Váradi Katalin - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Svédország fővárosában a magyar férje segítségével építette fel másodszor az életét. Interjú: Váradi Katalin Stockholmban élő és dolgozó egykori miskolci középiskolai testnevelőtanárral.

Hajdani földesistaként régóta ismerjük egymást, a miskolci és megyei diáksportéletben pedig – más területen és eszközökkel – hosszú ideig dolgoztunk együtt. Egykor hetente találkoztunk, később pedig még Stockholmban is összefutottunk, mert ragaszkodtunk a kiadós beszélgetéshez, akárcsak most, a nyári szabadsága alatt.

Hány éve él Svédországban?

Szalad az idő, már nyolc. 2010-ben költöztem ki.

Egyik testnevelőtanár barátnőjétől tudom, hogy új élete kapcsán rendszeresen bónuszokról beszél. Mik ezek a bónuszok?

Egyszerű ez, és ez már egy kicsit svédes. A fiam – Zoltán személyében, aki elvett feleségül – bónuszpapához, a kisunokám bónusznagypapához jutott, én pedig bónuszgyerekekre tettem szert. Hiszen Zolinak a korábbi házasságából két lánya és egy unokája van, ráadásul férjemnek Budapesten él az édesanyja, így bónusznagymamát, sőt -dédmamát is kaptam az élettől. Elmondhatom, hogy gyermeket nevelni csodaszép dolog, de nagyinak lenni más minőség. Kisunokáink bearanyozzák az életünket. Mindenkivel kiváló a kapcsolatom. Zoltán és én gyakran invitáljuk a barátainkat stockholmi látogatásra, ahol már én látom el az idegenvezetői feladatokat.

Hogyan köszönt el a Földes gimnáziumtól?

Az akkori, huszadik tan­évemet természetesen végigvittem. Júniusban volt az esküvőnk, így szeptembertől már nem tanítottam a Földesben. A kollégáim őszintén örültek annak, hogy így alakult a kapcsolatom, az új életemhez és az idegen környezethez pedig sok sikert kívántak. A baráti köröm persze már jóval korábban tudta, hogy mire készülök.

Annak idején milyen érzésekkel hagyta el Magyarországot?

Ennek a fejezetnek a lezárása összetett folyamat volt. Hiszen tanítottam, a középiskolában vezettem a munka­közösséget, a diáksport-egyesületet, aztán elnöke voltam a Miskolc Városi Diáksport Szövetségnek, a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesületben pedig szakbizottsági elnökként dolgoztam, a torna tartozott hozzám. Mindet át kellett adnom, sokáig kerestem, kerestük a minden szempontból alkalmas kollégákat. Ráadásul a választott funkcióimról le kellett mondanom, és a helyemre új elnökök kerültek, engem pedig a városi diáksportszövetség örökös tagjának választottak, ezt megkönnyeztem. Sok idő telt már el, és számomra nagy megnyugvás, hogy minden a létező legjobb kezekbe került. A barátoktól és kollégáktól sok személyes emléket vittem magammal Svédországba.

Érzett-e honvágyat?

Szóval voltak-e álmatlan éjszakáim? Az elválás, a szakítás, egy korábbi életforma feladása mindig nehéz, de én boldogan mentem ki Svédországba. Könnyen beilleszkedtem, mert gyorsan teremtek kapcsolatot, és nem szégyellek kérdezni, ha valamit nem tudok. Megkönnyítette a helyzetemet, hogy a fiam már felnőtt volt, és a családi barátaimról sem kellett lemondanom. Velük napi kapcsolatban állok, a mai világban olyan jó a lelkemnek, hogy már nemcsak a hangjukat hallom, hanem az arcukat is látom.

Szabadságát mindig Magyar­országon tölti?

Nyáron és télen is hosszabb időre jövünk haza. Ilyenkor időt szakítunk a családokra, a barátokra, országjárást tartunk, megyünk Győrbe, Balatonra, Budapestre, Dunakeszire és Mályiba is.

Megmaradt a miskolci baráti köre?

Igen. Ildikó, Gabika, Dóri, Zsuzsi, Móni elmaradhatatlan, de a társaság bővült, nemzetközivé vált. Szert tettem brazil, francia, török, perui barátra is a svédek mellett.

Elviseli a kinti hideget, a zord telet?

El kell oszlatnom egy tévhitet: Stockholm klímája az otthonihoz hasonló, igazán nagy hideget eddig nem is tapasztaltam. Talán a november a legnehezebb hónap, a sötétség miatt. Ekkor várjuk a havat, amely világosít, bár az oly sokat emlegetett sötétség engem nem visel meg, a Földes gimnázium már elhíresült alsó tornatermében sem láttam a napot.

Hogyan tudott beilleszkedni a svéd oktatási rendszerbe és főleg az ottani kultúrába?

Mivel nem beszéltem svédül, a nyelv elsajátítása volt az első és legfontosabb feladatom. Az ország támogatja a nyelvoktatást, a párom pedig megkereste azokat az iskolákat, amelyekben az egyetemi és főiskolai végzettséggel rendelkezőket oktatják. Megérkezésem után szinte nyomban újra diák lettem, felnőttként ültem az iskolapadba, a világ minden részéről érkezettekkel egyetemben. Vizsgákat kellett tennem, majd következtek az adott szakterületemhez kapcsolódó kiegészítők. Hetente harmincöt órában tanultam a svéd nyelvet és másfél esztendő alatt jutottam el a teljes záróvizsgáig. A kiköltözésem után – ezt nem tudom máshogyan mondani – újra fel kellett építenem magam, és időm még jócskán van, hiszen itt is 65 év a nyugdíjkorhatár.

Miket kellett elvégeznie ahhoz, hogy állást kapjon?

Először helyettesítőként dolgoztam óvodákban és iskolákban. A magyar tanári diplomám mellé a Stockholmi Egyetemen elvégeztem a külföldiektől megkövetelt kiegészítő szakot, sőt az ottani Testnevelési Egyetemre járva svéd tanári diplomám is lett. Az ottani oktatási hatóságtól tanárlegitimációt kértem, ugyanis kint csak olyan tanár osztályozhat, akinek ez a minősítése megvan. A végzettségeim általános és középiskolára, valamint egyetemre szólnak. Csoporttársaim között ciprusi, kubai, orosz, perui, sőt magyar pedagógusok is voltak.

Számított-e valamit, hogy ön magyar?

Természetesen. Svédországban majd’ mindenki tudja, hogy országunk sportnagyhatalom, kiváló szakemberekkel és műhelyekkel rendelkezünk, valamint képzésünk során kiváló alapokat kapunk. Most egyébként már harmadik éve általános iskolában testnevelést tanítok, ez nagy váltás a korábbi időszakomhoz képest. Öt évig magyart is tanítottam a kint élő magyar gyerekeknek, sőt a frissen kiköltözötteket korrepetáltam. Érdekes volt, hogy a svéd leckét is együtt tanultuk, olykor magyarul.

Jelentősen eltér egymástól a magyar és a svéd testnevelési oktatás rendszere?

A svédek jobban kihasználják a természet adta lehetőségeket. Az órák ősszel és tavasszal csak szabadban folynak, az ottani gyerekek ismert és ismeretlen területeken tanulnak meg tájékozódni, náluk a természetjárás szó szerint életforma. Arrafelé sok a szabad víz, így az úszás­oktatás is felértékelődik, sőt vízi jártasságot és a szabályok ismeretét is oktatjuk. Télen majdnem mindent jég borít, így azzal is megismertetjük a kicsiket, hogy mit kell tenniük, ha esetleg bajba kerülnek.

Tudják-e a tanítványai, hogy magyar szakember oktatja őket?

Ebben egészen biztos vagyok. Amikor például a közelmúltban úszni vittem a gyerekeket, akadt olyan kinti pedagógus, aki elmondta a diákjaimnak, hogy a testnevelőjük az ezen a területen nagyhatalomnak számító Magyarországról származik.

Kedvelik a diákjai?

Igen, úgy érzem, hogy szeretnek. Nagyon szívesen tanítok, nekem ez az életem, és boldogsággal tölt el, hogy a kicsik is örömmel járnak hozzám. Tanárként és edzőként mindig az volt a célom, hogy sikerhez juttassam diákjaimat, s hogy öröm legyen számukra a mozgás. Most is sikerként élem meg, amikor a kinti tanítványaim futva érkeznek minden órára és sírva fakad az, aki véletlenül otthon felejti a felszerelését.

Hány órát kell tanítania, és visz-e diáksport­csapatokat?

Tizenegy osztályban tanítok, így huszonkét órát adok hetente. A kinti tárgyi körülmények rendkívül jók, a mi tornatermünk is speciális, se szeri, se száma a színes szereknek. A kicsikkel sokat játszunk, sőt a nagyoknál is ez adja az alapokat. Az ottani oktatási rendszer az össz- és a csapatmunkára helyezi a hangsúlyt. A tananyagot én állítom össze, és tőlem függ, hogy az órákat hogyan töltöm meg tartalommal. Az nagyon lényeges, hogy ki kell tűznünk, hogy a gyerekekkel honnan indulunk és hová kell eljutnunk. Az oktatásban nagy hangsúlyt kapnak a téli sportok, például a korcsolyázás, a sífutás, de a tájfutás felé is erőteljesen orientáljuk a tanítványainkat, sokszor játékos formában.

Itthon mindig heves vitákat vált ki az osztályzás. Svéd­országban is így van ez?

A rendszer teljesen eltérő, de én érthetően egyiket sem bírálhatom a másik kárára. A svéd diákok az első osztályzatot minden tantárgyból hatodikosként kapják, nálunk ez már a másodiktól létezik.

A magyar testnevelőtanárok többsége gyakran jár iskolai versenyekre. Gondolom, hogy a kinti kollégái örülnek, ha ott is felteszi a kezét…

Svédországban nincsenek iskolai versenyek, az oktatási intézmények közötti, magyar léptékkel mért bajnoki rendszer ott nem létezik. A heti két testnevelésórát azzal egészítik ki a szülők, hogy gyerekeiket egyesületekbe viszik.

Akkor önnek sem kell szembesülnie a magyar gyakorlattal, mely szerint a testnevelőtanárnak, kiváltképpen ha edző is, egy hétig tart a heti munkaideje…

Van szabadidőm. A munka­időm naponta nyolc óra, ennyit vagyok az iskolában. Nem tanítok rutinból, minden órámat megtervezem és értékelem, ha pedig szükségét látom, akkor változtatok a módszeremen. Ez a bizonyos tervezés is belefér a munkaidőmbe. Utána pedig a saját hobbimnak élek, együtt vagyok a párommal, hiszen ez fontos. Elmehettem volna valamelyik egyesületbe gyerektornát tanítani, vagy versenyeztethetném őket, de ezt nem vállaltam, mert ezek a hétvégékre esnek.

Kijár az északi országban tartott nemzetközi versenyekre?

Megnézem, amire lehetőségem van. Voltam már műkorcsolyán, amely a szívem csücske, sőt a Stockholm Maratonra is többször kimentem szurkolni. Szeretnék eljutni a magyar csapatok itteni meccseire, de ezek eddig tőlünk messze zajlottak. A televízió sok mindent közvetít, ilyen módon kárpótolom magam.

Megismerte-e már második hazáját?

Sok helyen megfordultam, de mindenhol még nem. Általában a hétvégéinken járjuk az országot, megyünk kirándulni: északra, keletre és délre is. Nagy élmény volt egy nyári kirándulásunk Észak-Svédországba, a sarkkörön túlra, ahonnan Norvégiába és Finnországba is átmentünk. Télen pedig síeltünk a svéd ősföldön, amely valóban káprázatos.

Nyugalom jellemzi Svédországot, vagy…

Stockholmban béke van. A svéd multikulturális nemzet volt már a migráció előtti időszakban is. Ott segítik az újonnan érkezőket, és bár ez nagyon sokba kerül, nem érezzük a bevándorlás okozta nehézségeket.

Érdeklődik a politikai történések iránt?

Különösebben nem, bár mindennel tisztában vagyok. Meghallgatom a svéd híreket, tudom azt is, hogy mi a helyzet itthon, de politikafüggő nem vagyok.

Segítik-e egymás munkáját a férjével?

Természetesen igen. A férjem harminc éve él kinn, ez már nagyon hosszú idő. Zoli fejlesztőmérnökként dolgozik, és így szüksége van az alkotó légkörre, magam pedig ehhez igyekszem számára a hátteret biztosítani.

Megkedvelte a svéd konyhát?

Olyan, hogy kimondottan svéd konyha, nem létezik, a kinti gasztronómia magán viseli a nemzetközi stílusjegyeket. Szerencsés alkatú vagyok: mindenevő és nyitott. Szívesen fogyasztok bármilyen típusú ételt, persze itt nincsenek magyaros ízek. Errefelé sokkal több zöldséget, halat, rákot és lazacot fogyasztunk. Ez a konyha egészséges, és nagyon hamar hozzá lehet szokni.

Milyen tervei vannak?

Olimpián még nem jártam, ezért jó lenne, ha a szeretteimmel eljutnék valamelyik téli vagy nyári ötkarikás viadalra. Az biztos, hogy a sport szeretetére a diákjaim mellett a kisunokáimat is meg akarom tanítani. Majd kiderül, hogy mi valósul meg a céljaimból.

Kolodzey Tamás


Név: Váradi Katalin

Végzettsége: egyetem
Foglalkozása: testnevelőtanár
Családi állapota: férjezett
Gyereke: egy fiú (Roland, aki közgazdász)
Hobbija: sport, olvasás, film, zene, család