Nagyobb támogatást igényelhetnek

Sárospatak – Fórumot tartottak a Tokaj-hegyaljai szőlészek és borászok számára a napokban Sárospatakon.

Áttelepítésekre és új telepítések létrehozására idén a korábbinál nagyobb támogatást igényelhetnek a szőlősgazdák. Mindez azon a fórumon hangzott el, amelyet a Tokaj-hegyaljai szőlészek és borászok számára tartottak a napokban a sárospataki Művelődés Házában.

Jarecsni János, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára egyebek mellett hangoztatta, erre a két tevékenységre hektáronként akár több mint négymillió forint támogatás vehető majd igénybe, és ezeken túl továbbra is támogatja a kormányzat a fajtaváltást. Jarecsni János szerint a gazdálkodók számára az idei növényvédelem rendkívüli fontossággal bírhat, ugyanis ugyanis még nem lehet tudni, az ez évi szokatlanul enyhe tél milyen védekezést kíván meg a szőlőtulajdonosoktól.

A fórumon elhangzott az is, hogy a tokaji borvidéken az elmúlt évben összesen 40 hektárnyi területet vontak ki művelés alól a tulajdonosok, ami az 5500 hektárnyi területhez képest nem tűnik soknak.








hirdet�s