Nagycsütörtöki ajándékot osztott a brit uralkodó

London – A sok évszázados hagyománynak megfelelően ezüstpénzeket ajándékozott kiválasztott alattvalóinak nagycsütörtökön a brit uralkodó.

II. Erzsébet királynő két hét múlva ünnepli 91. születésnapját, és ennek megfelelően 91 férfi és 91 nő vehette át a közép-angliai Leicester székesegyháza előtt a piros és fehér kis tárcákba rejtett érméket.

Az egyik megajándékozott, a 88 éves Clifford Newton brit sajtójelentések szerint majdnem elszalasztotta az egyszeri lehetőséget, a Buckingham-palotából érkezett meghívót ugyanis levélszemétnek nézte és kidobta. Akkor jött rá tévedésére, amikor a palota illetékese felhívta, és megkérdezte, hogy miért nem válaszolt. A meghívót sikerült még időben pótolni, és csütörtökön a szórakozott Mr. Newton is jelen volt az ünnepi eseményen.

A piros pénztárcákban egy-egy ötfontos és 50 pennys névértékű ezüstpénz volt. Az ötfontos érmét a jelenlegi uralkodóház, a Windsor-ház létrejöttének idei századik évfordulója tiszteletére verték.

V. György király, II. Erzsébet királynő nagypapája 1917-ben, az I. világháború idején fellángoló németellenes érzelmek hatására döntött úgy, hogy a brit uralkodóház a német apai felmenőkre utaló addigi Szász-Coburg-Gotha helyett a Windsor nevet vegye fel. A névadó, a London nyugati határában fekvő Windsor kastélya a világ legősibb, ma is eredeti rendeltetésének megfelelően működő királyi rezidenciája, és II. Erzsébet királynő ideje nagy részét itt tölti.

Az 50 pennyst Sir Isaac Newton, a XVII. századi nagy angol matematikus, fizikus és tudományos gondolkodó emlékére verte a Royal Mint, a királyi pénzverde.

A fehér pénztárcákban voltak a tulajdonképpen nagycsütörtöki ezüstpennyk, oly módon válogatva, hogy összegük éppen kiadja az uralkodó életkorát, vagyis ezekben a tárcákban a szerencsés kiválasztottak 91 ezüstpennyt kaptak.

A nagycsütörtöki uralkodói pénzajándékozás nyolcszáz éves hagyomány Angliában; a királyok és királynők a XIII. század óta gyakorolják ezt a húsvét előtti gesztust a szegények megsegítésére. Korábban szokás volt ételt és ruhát is adományozni az elesetteknek ezen a napon.

Ma már e gesztus jelképes jelentőségű, és a megajándékozottakat társadalmi tevékenységük, a helyi közösségek szolgálatában szerzett érdemeik alapján választják ki, évente rendszerint egy-egy egyházközösségből.

A csütörtöki ceremónián jelen volt az uralkodó férje, az idén 96 esztendős Fülöp edinburghi herceg is.

– MTI –








hirdet�s