Nagy tehertől szabadult meg

Nagy tehertől szabadult meg
A vasárnap kora esti REAC – Diósgyőr összecsapás egyik hőse az ezúttal nagyon aktív Tisza Tibor volt.

A Vasas meccs után sok kritikát kaptunk, hogy nem támadtunk eleget és most be akartuk bizonyítani, hogy idegenben is rá tudjuk kényszeríteni akaratunkat az ellenfélre – kezdte a fiatal csatár. – Nagyon örülök ennek a győzelemnek, hiszen így jó hangulatban készülhetünk a következő feladatra. Az első félidőben több komoly lehetőségünk is volt, de sajnos ekkor még nem sikerült a kapuba találnunk. A kiállítást követően tulajdonképpen csak Horváth Feri maradt elöl, aki szép gólt fejelt, majd egy sokszor gyakorolt szituáció révén én is betaláltam. Kövesfalvi Pistával jópárszor csinálunk ilyet, hogy hosszan kirúgja a labdát, amivel egyedül megindulok a kapu irányába.

Mindenki várta

A fiatal csatár a tavalyi szezonban tíz alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját, és bár idei első három bajnokiján is akadtak lehetőségei, vasárnap estig nem tudott eredményes lenni.

Tudtam, hogy előbb-utóbb megszakad ez a rossz sorozat, a kérdés csak az volt, hogy mikor – folytatta Tisza Tibor. – A csapat, a szakvezetés, a szurkolók és természetesen én is rettentően vártam ezt a pillanatot… Boldog vagyok, mert ezzel egy óriási tehertől szabadultam meg… Úgy gondolom, Rákospalotán mindenki jól dolgozott, látszott, hogy együtt van a társaság, márpedig ez erőt adhat a folytatásra.

MI








hirdetés




hirdet�s