Nagy skalpot szerzett a VRCK junior

Akt.:
Kazincbarcika- A kazincbarcikai U21-es férfi röplabdacsapat is megkezdte – NB II-es – szereplését az új szezonban.

A 2017/18-as évadban az élvonalbeli csapatok közvetlen utánpótlását jelentő junior együttesek az NB II-es bajnokságokban szerepelnek, így a múlt hét végén, a férfi Keleti csoport 1. fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika U21-es gárdája is bemutatkozott. A fiatalok edzőjük, Bokor Elek távollétében Dudás András megbízott edző irányításával öt játsz­mában győzték le a rutinos játékosok alkotta debreceni ellenfelüket.

Bizonyíthatják

– Nagy lehetőség a fiatalok számára ez az évad, hiszen az elején, amíg szét nem válik a mezőny, és a junior csapatok külön nem folytathatják a csatározásokat, az alapszakaszban felnőttek ellen is bizonyíthatják rátermettségüket – mondta Dudás András. – Így volt ez a mostani mérkőzésen is, amikor a többségében tapasztalt debreceni játékosokkal szemben nemcsak, hogy helytálltak, hanem nyerni is tudtak. Ehhez oda kellett tenni magukat, hiszen a hajdúsági együttest előzetesen a csoport favoritjaként emlegették, és valószínűleg fogják is, mert ellenfelük erejét tekintve nem biztos, hogy sokan tudnak majd hasonló eredményt elérni, ami most nekik, nekünk sikerült. Fiataljaink dicséretesen küzdöttek, és a végén is helyén volt a szívük, hiszen egy kiélezett végjátékban, a szoros ötödik szett végén szerezték meg a győzelmet jelentő pontot.

ÉM-BCS


Röplabda: NB II

Férfi röplabda NB II Keleti csoport, 1. forduló

Vegyész RC Kazincbarcika U21 – Pénzügyőr SE-Debrecen 3:2 (21, -21, -22, 22, 14)

Kazincbarcika, 50 néző. V.: Villás, Csizmarik.

Vegyész RC Kazincbarcika: Viszokai, Bibók, Péter M., Balogh, Palánkai-Omoshebi, Budai. Csere: Tóth K. (liberó), Toma. Megbízott edző: Dudás András.









hirdet�s