Nagy lépést tett a régió az idegenforgalom felé

Akt.:
Útátadók (balról): dr. Hörcsik Richárd, Peiker Tamás és Takács Gábor
Útátadók (balról): dr. Hörcsik Richárd, Peiker Tamás és Takács Gábor - © Fotó: BG
Erdőhorváti, Tolcsva – Összesen 500 millió forintba kerül az 5,5 kilométeres felújítás.

Két egymás szomszédságában lévő település – Erdőhorváti és Tolcsva – felújított útszakaszait adta át pénteken dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója, Csoma Ernő, Tolcsva polgármestere és Takács Gábor, Erdőhorváti polgármestere.

Lehetőség a térségnek

Tolcsva és Erdőhorváti ezzel a beruházással szinte megújult, amivel nagy lépést tett a régió az idegenforgalom irányába – mondta dr. Hörcsik Richárd. – Ez fontos lehetőség is a térségnek, hiszen itt olyan turisztikai attrakciók találhatók, amelyek most már remélhetőleg nem csupán idevonzzák, de itt is tartják majd a turistákat. De nem csupán az idelátogatóknak, hanem a helybelieknek is nagyon fontos, hogy településeik könnyen megközelíthetőek legyenek.

Megváltozott arculat

Peiker Tamás elmondta, Tolcsván a főút 1,6 kilométeres szakaszát újították fel 180 millió forintból, Erdőhorvátiban pedig 3,9 kilométernyi út és két közúti híd újult meg 320 millió forintból.

Csoma Ernő, Tolcsva polgármestere elmondta, tíz éve már folyt egy útfelújítás a településen, most a fennmaradó szakaszt hozták rendbe.

Takács Gábor, Erdőhorváti polgármestere elmondta, az útfelújításnak köszönhetően teljesen megváltozott az arculata a településnek, így most már még inkább van értelme tovább folytatni a falumegújítási programot.

BG