Vegyész RC: Nagy küzdelemben kikaptak és így elbúcsúztak a kupától

Akt.:
Vegyész RC: Nagy küzdelemben kikaptak és így elbúcsúztak a kupától
Kazincbarcika – MK-negyeddöntő visszavágót játszottak tegnap este a Vegyész RC férfi röplabdázói és kiestek.

Az első mérkőzést a borsodiak 3:2-re nyerték, így várható volt, hogy nagy csatát vívnak majd az együttesek a Magyar Kupa visszavágón.

Elmaradt a fordulat

A hazaiak kezdtek jobban az első szettben: 6-4, majd 8-6 volt az állás. Szauter jó nyitásaival nem tudtak mit kezdeni a sárga-kékek. A második technikai időnél 16-13-at mutatott a tábla és ez a dágiakat nyugtatta meg, míg a Vegyész nem tudott közelebb kerülni a hazaiakhoz. 23-21-nél ugyan még időt kért Toma Sándor, de az általa remélt fordulat elmaradt. A második szettben végig a vendégek domináltak és végig vezettek is. Ekkor jól és eredményesen játszottak, hozták a szakaszt és ekkor úgy tűnt, hogy lesz esélyük a továbbjutás kiharcolására.

Két hazai szett

A harmadik szettben, akárcsak az elsőben, megint a hazaiak kezdtek jobban és 8-5-ös előnyt harcoltak ki. Árva nyitásaival azonban jött a fordulat (9-10), majd a DKSE időt kért. Ez jót tett nekik, és a második technikai időnél már 16-15 volt az állás. A Komárom-Esztergom megyei alakulat mindent egy lapra tett fel, míg a Vegyész RC trénere 21-16-nál cserét eszközölt, de ez sem segített együttesén.

A negyedik felvonásban az első pillanattól kezdve nagyon nekiveselkedtek a vendéglátók, akiket viszont 19-19-nél utolért a Kazincbarcika, sőt fordított (23-24). Ekkor Szauter Ferenc időt kért, majd következett két rossz vendégütés és 27-25-tel zárult az összecsapás. Ezzel a Dág került be a négyes döntőbe.

Kolodzey Tamás –

 


Röplabda: jegyzőkönyv

Dág KSE – Vegyész RC-Kazincbarcika
3:1 (22, -24, 18, 25)

Dág, 100 néző. V.: Bátkai Katona, dr. Árpás.

Dág KSE: Oszuska G., Szauter P., Oszuska Z., Jánossy, Krupánszki, Horváth. Csere: Koch (liberó), Bagics. Vezetőedző. Szauter Ferenc.

Vegyész RC: Toronyai, Kovács, Banai, Szabó D., Árva, Juhász. Csere: Dudás (liberó), Bene (liberó), Kozsla, Surányi, Lehóczki. Vezetőedző: Toma Sándor.

Szauter Ferenc: – Merész álmainkban gondoltunk arra, hogy ezt a meccset nyerni lehet, és ezt az álmunkat valóra váltottuk.

Toma Sándor: – Úgy gondolom, hogy mindent egy lapra feltéve, veszélyesen és nagyon egységesen játszott a Dág. A helyzetekben mindig számukra billent a mérleg.

Továbbjutott: a Dág KSE a legjobb négy közé.




Sporthírek






hirdetés